Egy év alatt 18 millió fagyasztott pizzát ettek meg Magyarországon

Magyarországon 2017 júliusa és 2018 júniusa között 18 millió, csaknem 6000 tonna fagyasztott pizza fogyott 8 milliárd forint értékben.

A Nielsen piackutató szerdai közleménye szerint az első félévvel zárult időszak fogyasztása az előző 12 hónaphoz képest értékében 17 százalékkal, mennyiségében 12 százalékkal nőtt. A forgalom egyenletesen nő, szezonalitást nem mutat, de területi különbségek megfigyelhetők, hiszen a forgalom 42 százalékát a főváros és környéke adja. A felmérés alapján a termékek 68 százalékát diszkontok és a szupermarketek értékesítik.

A Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője szerint a fagyasztott pizzák népszerűsége a kényelmi termékek iránti keresletet jelzi. A sajátmárkás készítmények forgalma tavaly utolérte a gyártói márkákét, mindkettőből kb. ugyanannyi fogyott a vizsgált időszakban.

Az OECD tavalyi, Obesity Update 2017 című tanulmánya szerint a fejlett országokban az elhízottak aránya az USA-ban, Mexikóban és Új-Zélandon a legmagasabb, Magyarország a dobogóról éppen lecsúszva a 4. helyen áll(via MTI)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.