Dzsudzsák egyre közelebb a Vidihez, napokon belül aláírhat

futball
2018 augusztus 31., 12:57
comments 254
A csapatkapitány Dzusdzsák Balázs az andorrai Moisés San Nicolas mellett megy el. MTI Fotó: Illyés Tibor
photo_camera Fotó: Illyés Tibor

A Nemzeti Sport szerint továbbra is tárgyal egymással Dzsudzsák Balázs menedzsere és a Mol Vidi FC vezetése, sőt, közelebb a megegyezés, mint az néhány hete látszódott. 

A válogatottból évek óta először kihagyott, 31 éves szélsőről korábban megjelent, hogy korábbi (az előző klubjánál, az al-Vahdánál kapott) fizetése akár feléről is hajlandó lemondani egy székesfehérvári szerződésért, és már havi 50 millióért is aláírna, nyáron mégsem sikerült megegyezni a részletekről.  

A dolog hirtelen a Vidinek lett sürgősebb, miután közeledik az Európa Liga nevezési határideje, hétfőig végleges csapatlistát kell adni az UEFA-nak, mert szeptember 20-tól kezdődnek a csoportmeccsek. 

A MOL Vidi-t pénteken az angol Chelsea-vel, a görög PAOK-kal és a fehérorosz BATE Boriszovval sorsolták össze az Európa Liga csoportkörében.

Az Index szerint Dzsudzsák hajlandó volt tovább engedni a fizetési igényéből, a Sport pedig arról ír, hogy a magyar támadó mellett várhatóan leszerződik Fehérvárra a bolgár válogatott Georgi Milanov is, akit még pénteken bemutathatnak a csapatnál. (Nemzeti Sport)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.