Szalai Ádám két góljával verte a Hoffenheim 3-1-re a vendég Freiburgot a Bundesliga második fordulójának szombati játéknapján. Ez azt jelenti, hogy az első fordulóban a Bayern ellen lőtt gyönyörű góljával együtt a magyar csatár már három gólos a német bajnokságban.
Szalai most annak a Freiburgnak találta be kétszer, ahol Sallai Roland a legfrissebb igazolás: a fiatal középpályást 4,5 millió euróért szerződtette a klub az átigazolási periódus utolsó napján (de a meccsen még nem nevezték a keretbe).
Dominique Heintz góljával a vendégek szereztek vezetést, de a magyar csatár az 50. percben egy lecsorgó labdából egyenlített:
A 63. percben pedig tökéletesen érkezett egy baloldali beadásra, és ezzel átvette a vezetést csapatának:
A végeredményt Andrej Kramaric állította be a 90. percben. A Hoffenheim ezzel 3 pontos, 4 góljukból idáig 3-at Szalai Ádám szerzett. (Nemzeti Sport)