Bush egykori elnök egy cukorkával enyhítette Michele Obama gyászát

külföld
2018 szeptember 02., 05:51
comments 218

Szombaton temették el John McCain republikánus szenátort, aki utolsó éveit arra tette fel, hogy a demokratákat és a republikánusokat közelebb hozzá egymáshoz. A temetésen egymás mellett ült az Obama- és a Bush-házaspár.

Éppen Joe Lieberman, demokrata politikus emlékezett az elhunyt politikusra, (akit McCain alelnökjelöltnek akart maga mellé venni 2008-as kampányában, ám végül a republikánus párt jobbszéléhez tartozó Sarah Palinnal indult), amikor egy kedves gesztust rögzített egy kamera.

Bush egykori elnök elvett egy cukorkát a saját feleségétől, és azt Obama feleségének a kezébe nyomta. 

link Forrás

A cukorka átadása órákon belül fontos ügy lett az Egyesült Államokban, a jelenetet milliószámra nézik az emberek, és meghatottan kommentálják, hogy bizony van még remény a nemzet lelkiségének újraegyesítésére, a mostani igen megosztott időkben is, és hogy bezzeg a Donald Trump előtti elitben van még kölcsönös tisztelet és szeretet. (daily mail)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.