Rúdtánccal fogadta az óvodásokat az igazgatónő az évnyitón

Az író, szabadúszó újságíró Michael Standaert hétfőn szemtanúja volt, hogy egy sencseni óvoda első napján meglehetősen érdekes produkcióval fogadták a gyerekeket - írja a Coconuts.  Standaert saját gyerekeit kísérte az oviba, az előadás után a felesége azonnal felkereste az igazgatót, hogy magyarázatot követeljen. Azt végül is kapott, az igazgató ugyanis nem talált kivetnivalót az előadásban, szerinte a rúdtánc egy nagyszerű formája a testmozgásnak. Standaert végül azért továbbvitte az ügyet egészen az óvoda tulajdonosáig, kivizsgálást ígértek az ügyben, mivel nem ő volt az egyetlen, aki panaszt tett az előadás miatt.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.