Az EU költségvetési biztosa szerint a magyar kormány halálos fenyegetést jelent

POLITIKA
2018 szeptember 05., 15:34
comments 209

Az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosa kedd este egy brüsszeli rendezvényen arról beszélt, hogy az EU-t kívülről és belülről és halálos veszély fenyegeti, írja a Politico. Günther Oettinger úgy látja, hogy ha az európai vezetők és az Európai Parlament gyorsan jóvá tudná hagyni az EU költségvetését, akkor az EU megmutathatná, hogy cselekvőképes maradt. 

Günther Oettinger és Lázár János februárban
photo_camera Günther Oettinger és Lázár János februárban Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Belső fenyegetés

Oettinger szerint Európán belül vannak olyanok, akik gyengíteni szeretnék vagy akár szét is rombolnák az EU-t. Ilyennek nevezte Lengyelországot, Magyarországot, Romániát és az olasz kormányt.

Külső fenyegetés

A másik veszélyforrást az olyan autokratákban látja, aki kereskedelmi háborúval fenyegetnek és agresszívak. Ide sorolta Vlagyimir Putyint, Recep Tayyip Erdoğant és „az okos kínaiakat”.

A biztos már februárban is azzal fenyegette a magyar és a lengyel kormányt, hogy bukhatják az uniós támogatásokat, ha nem tartják be a jogállami normákat. 

Pedig  Günther Oettinger korábban jóban volt a magyar kormánnyal. Pár éve még botrányba is keveredett, amikor Magyari Péter kollégánk megírta, hogy Oettinger egy oroszokkal jó kapcsolatokat ápoló lobbista gépén érkezett Budapestre, ráadásul pont akkor, amikor a magyar kormány a paksi bővítést tárgyalta le a Bizottsággal.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.