Rengeteg vért vesztett a brazil szélsőjobboldal megkéselt vezére

külföld
2018 szeptember 08., 05:07
comments 78

A jövő hónapban esedékes elnökválasztáson is induló Jair Bolsonarót csütörtökön késelték meg, és mint most kiderült, sérülése annyira komoly volt, hogy vérének több mint 40 százalékát elveszítette. 

A szélsőjobboldali politikus épp egy kampányeseményen volt Minas Gerais városában tartományában, amikor megtámadták. Az orvosok elmondása szerint életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, de a férfi helyzete már javulófélben van. 

Fia, Flavio Bolsonaro szerint nem valószínű, hogy apja vissza fog térni a kampányba a választás előtt, jelenleg még mindig nagyon gyenge és a beszéd is nehezére esik. 

photo_camera Fotó: DANIEL TEIXEIRA/Agência Estado

Bolsonaro kemény fellépést ígérve kampányolt a bűnözőkkel szemben, ami sok szimpatizánst hozott a számára, ugyanakkor rasszista és homofób megjegyzései miatt sokak ellenszenvét is kivívta. 

Jelen állás szerint ő kaphatja a legtöbb szavazatot az októberi elnök választás első fordulójában, ha a korábbi elnök, a korrupcióért elítélt Luis Inácio Lula da Silva valóban nem indulhat, ugyanakkor arra kevés az esélye, hogy a második fordulóban is diadalmaskodjon.

Bolsonaro családjának közleménye szerint a támadó kése 12 centiméter mélyen hatolt be a férfi hasába, ezután pedig több mint két liter vért vesztett, sokkos állapotban szállították kórházba.

A politikus rövid videóüzenetet közzétett már a kórházból, ebben Istennek és az orvosi csapatnak köszönte meg a munkáját, valamint arról beszélt, hogy elviselhetetlen fájdalmat érzett a szúrásnál, de korábban is tudta, hogy veszélyek leselkednek rá. Elmondta azt is, hogy sosem ártott senkinek. 

A rendőrség letartóztatott egy gyanúsítottat, a 40 éves Adelio Obispo de Oliveirát, akinek jelenleg a pszichés állapotát is vizsgálják. Mielőtt őrizetbe vették volna a rendőrök, Bolsonaro támogatói bántalmazták a férfit. Oliveriáról annyit tudni egyelőre, hogy baloldali szimpatizáns, és Facebookon kifejezetten aktív kritikusa volt Bolsonarónak. Családja elmondása szerint a férfinak a közelmúltban mentális problémái lettek, és velük is megszakította a kapcsolatot. 

A támadást az összes brazil elnökjelölt elítélte, elfogadhatatlannak nevezve a történteket. 

Elemzők szerint elképzelhető, hogy Bolsonaro esélyei még javulhattak is a támadás hatására. Brazília közelmúltbeli történetének egyik legmegjósolhatatlanabb választására készülnek éppen. 

A 63 éves Bolsonarót a brazil Trumpnak is szokás nevezni, mivel hasonló ügyekkel, például a fegyvertartás enyhítésével és az abortusz erőteljes tiltásával kampányol. De igazán nagy botrányokat azokkal a kijelentéseivel váltott ki, melyekkel a homoszexuálisokat pedofiloknak nevezte, illetve egy politikusnőről azt mondta, hogy túl ronda ahhoz, hogy megerőszakolják. Jelenleg is zajlik ellene vizsgálat, mivel rasszista-gyanús megjegyzéseket tett a fekete bőrszínű brazilokra. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.