Az Európai Parlament kedden szavaz a magyar kormány elleni eljárás megindításáról, a jogállamiság és a demokrácia rendszerszintű veszélyeztetése miatt. A legnagyobb kérdés az, hogy a Fidesz európai pártcsaládja, a kereszténydemokrata és jobboldali pártokból álló EPP képviselői közül elegen szavaznak-e a lépés mellett.
Erre reagált a Guardiannek adott nyilatkozatában a CEU rektora. Michael Ignatieff szerint „az európai konzervatívoknak azt kell eldönteniük, hogy azonosulni tudnak-e azzal, amit Orbán a demokráciáról, a kutatás és a sajtó szabadságáról mond”.
„Ez nem egy elvont kérdés. A CEU ennek a vitának a kellős közepén áll” - mondja a rektor, aki szerint
Európa jövőjét is meghatározza, hogy az európai kereszténydemokrácia hova áll ebben a vitában,
az egyetem sorsa megmutatja majd ennek a vitának az eredményét, annak ellenére, hogy az egyetem nem a politikai ellenzék része.
Ignatieff hozzátette, hogy ha a kormány január 1-ig nem hajlandó aláírni a megállapodást a CEU-val, akkor kénytelenek lesznek Bécsbe költözni. David Cornstein új amerikai nagykövet jövő héten találkozik először Orbánnal, és megígérte, hogy a CEU kérdését is felveti.
Megpróbáltak kavarni, hogy a tartózkodás számítson "nem" szavazatnak.
Nem adnak ki külön ajánlást.