Manfred Weber megszavazza a 7-es cikkely aktiválását

politika
2018 szeptember 11., 17:40

A Fidesz európai pártcsaládja és egyben az EP legnagyobb frakciója, a mérsékelt jobboldali és kereszténydemokrata pártokat tömörítő Néppárt tanácskozása után sajtótájékoztatót tartott Manfred Weber frakcióvezető.

Itt elmondta, hogy mivel nem jutottak közös nevezőre, ezért holnap mindenki lelkiismerete szerint, szabadon szavaz, nem lesz frakcióutasítás. 

Maga Weber viszont igennel szavaz a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítására.

Orbán Viktor és Manfred Weber az Európai Néppárt (EPP) frakcióülésén 2018. szeptember 11-én
photo_camera Orbán és Weber a frakcióülésen Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs/MTI/MTVA

Weber a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökhelyettese és az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa is, tehát nyilvánvalóan sokat nyom a latban az álláspontja. A frakcióvezető két olyan témát emelt ki a Sargentini-jelentésből, amelyet különösen fontosnak tart: a civil szervezetek szabad működését, illetve a tudomány szabadságát és a CEU ügyét, konkrétabban azt, hogy adhat-e ki amerikai diplomát az egyetem.

Ezeket az egész frakció komoly problémának találta, a vita inkább arról szólt, és ebben nem jutottak dűlőre mindenkivel, hogy megvalósul-e a joguralom rendszerszintű megsértése Magyarországon. A német politikus hangsúlyozta, hogy akármilyen döntés születik holnap, ő folytatni szeretné a párbeszédet Orbánnal, hiszen a dialógus a Néppárt lényege. Arra a kérdésre nem adott egyértelmű választ, hogy a Fidesznek helye lesz-e a Néppártban a jövőben.

Orbán Viktor még a frakcióülés előtt kijelentette, hogy szerinte a döntés már megszületett, holnap kétharmaddal megszavazzák a Sargentini-jelentést, aztán megpróbálják kizárni a Fideszt a Néppártból, vagy legalább felfüggeszteni a tagságát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.