Címlapon hozza a nemzetközi sajtó, hogy Magyarország már nem igazi jogállam

Média
2018 szeptember 12., 16:46

Komoly visszhangja van a nemzetközi sajtóban az Európai Parlament mai döntésének, amivel megszavazta, hogy a magyar kormánnyal szemben induljon eljárás az európai értékek veszélyeztetése miatt. 

Ez nem nagy meglepetés, egyrészt mert a második Orbán-éra kezdete óta Magyarország gyakran adott témát a nagy lapoknak, másfelől korábban a parlament még soha indított el az alapszerződésében lévő hetes cikkelyben rögzített eljárást. 

A jelentések felsorolják, hogy mely ponton sérült az elmúlt nyolc évben a magyar jogállamiság, az alkotmányosságtól kezdve a választási rendszeren át a sajtó-, vallás- és oktatási szabadságig, mindenhol kiemelik a korrupciót, és említik a kisebbségi jogok csorbulását is, különös tekintettel a menekültekre, bevándorlókra és romákra.

A közszolgálati BBC címlapja különösen erős: már véleménycikkben írnak arról, miért kell megállítani Orbánt, és hogy Magyarország miért hasonlít egyre inkább Oroszországra.  

A hírről minden vezető európai lap írt, de a CNN, a BBC, a Spiegel, az Al Jazeera, az Independent, a Politico, az FT és a Bloomberg egyenesen top sztoriként számolt be róla az olvasóknak: 

photo_camera Fotó: A CNN címlapja 2018 szeptember 12-én délután
photo_camera Fotó: A Bloomberg címlapja 2018 szeptember 12-én délután
photo_camera Fotó: A Financial Times címlapja 2018 szeptember 12-én délután
photo_camera Fotó: A BBC címlapja 2018 szeptember 12-én délután
photo_camera Fotó: Az Al Jazeera címlapja 2018 szeptember 12-én délután
photo_camera Fotó: Az Independent címlapja 2018 szeptember 12-én délután
photo_camera Fotó: A Spiegel Online címlapja 2018 szeptember 12-én délután
photo_camera Fotó: A Politico címlapja 2018 szeptember 12-én

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.