Holnaptól mozikban a felújított Macskafogó, az önkéntesek most werkfilmre és kiállításra gyűjtenek

FILM
2018 szeptember 12., 18:37

Még decemberben indítottak gyűjtést fiatal filmesek a Macskafogó egyetlen negatív kópiájának digitális felújításáért, hogy az minél jobb minőségben megmaradhasson a következő generációk számára is. 

Az önkéntesek két éven keresztül dolgoztak önköltségen a képanyag gondozásán, és néhány nap alatt össze is jött a célként kitűzött 5 millió forint. 

A dolog akkor nem tetszett a tulajdonos Filmalapnak, úgy tűnt feszkó is lesz abból, amiért úgy festett, nem törődnek a kópiával, de a jelek szerint végül rendeződött a vita, és csütörtöktől mozikba kerül felújított rajzfilm, ami extra trailert is kapott:

link Forrás

A felújító brigád vasárnap már átesett a díszbemutatón, és ha minden jól megy, és a gyűjtés sikeres lesz, októberben nyílik a Macskafogó-kiállítást is a Pannónia Filmstúdióban, Teufel robotkezével, Schwarz videókazettáival, Gatto macskatápjával, egérbörtönnel, archív poszterekkel és egyéb relikviákkal. 

photo_camera Fotó: Macskafogo FB

Ugyanitt mutatják be a 32 évvel az első bemutató után elkészült werkfilmet is, exkluzív interjúkkal a készítőkkel, köztük Ternovszky Béla rendezővel és Nepp József forgatókönyvíróval. 

Minden további az alaposan felturbózott www.macskafogo.hu oldalon, ahonnan támogatásért cserébe konzervvér, Egér hírek és Intermouse-badge is vihető. A gyűjtéshez kampányt is indítottak Farkas Franciskával és Szabó Simonnal:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.