A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csí szerint a népirtásnál jobban is kezelhették volna a rohingya-helyzetet

külföld
2018 szeptember 13., 06:03
comments 36

"Visszatekintve, a mianmari kormány jobban is kezelhette volna a rohingyákkal kapcsolatos helyzetet Arakán államban" - állapította meg a kormányfői feladatokat is ellátó Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csí. Mivel megfogalmazásából erre következtetni se lehet, jegyezzük meg, hogy a "helyzet", amit szerinte "jobban is kezelhettek volna", minden emberi definíció szerint tömeggyilkos etnikai tisztogatás volt:

Mianmar Bangladessel határos, muszlim kisebbség lakta területein a buddhista többséghez tartozó csoportok és a hadsereg több százezer embert üldöztek el,

és ezerszámra mészároltak le és erőszakoltak meg rohingyákat, akiknek a falvait is felperzselték.

Egy ENSZ-vizsgálóbizottság nemrég nyilvánosságra hozott jelentése szerint a mianmari hadsereg "a népirtás szándékával" gyilkolt halomra rohingyákat. A Nemzetközi Büntetőbíróság pedig megállapította, hogy hatáskörében áll kivizsgálni a népirtást.

A Nobel-békedíjas kvázikormányfő most arról beszélt, hogy "a hosszú távú biztonság és stabilitás szavatolása érdekében tisztességesen kell fellépni minden féllel szemben", mert "nem válogathatjuk meg, hogy kinek biztosít védelmet a jogállam".

Nyilatkozatában ezután védelmébe vette a mianmari bíróságot, amely hét év börtönre ítélte a Reuters két újságíróját, akik a rohingyák elleni népirtás feltárásán dolgoztak. Aung Szan Szú Csí szerint azonban az ítéletnek semmi köze a szólásszabadsághoz. "El szoktam gondolkodni azon, hogy hány ember olvasta el az ítéletet, amelynek semmi köze sincs a szólásszabadsághoz, hanem a hivatalos titkok-törvénnyel van összefüggésben" - mondta. A két újságírót a hatóságok valójában csapdába csalták, azonnal rajtuk ütöttek, amikor találkoztak egy hatósági személlyel, aki információkat ígért nekik. Ezt amúgy a hatóságok a bíróságon el is ismerték. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.