Hét évet kapott a két legbátrabb újságíró

„Nem félek. Nem tettem semmi rosszat. Hiszek az igazságban, a demokráciában és a szabadságban… Tovább fogunk harcolni a sajtószabadságért... Minket bebörtönözhetnek, de az emberek fülét és szemét nem fogják be.” 

Megbilincselve, rendőrök gyűrűjében nagyjából ennyit mondott az a két mianmari újságíró, akiket hétfőn ítéltek hét éves börtönbüntetésre Yangonban. Wa Lone és Kyaw Soe Oo (Va Lon és Kjav Szo O) újságíráson kívül tényleg semmi mást nem követtek el, csak pechükre egy olyan korban és egy olyan országban, ami egyre kevésbé tolerálja az ilyesmit.

Wa Lone a szeptember 3-i ítélethirdetés előttFotó: Ye Aung Thu/AFP

A két bátor mianmari újságíró 2017 augusztusában utazott az ország északnyugati, Bangladessel határos részére, hogy megtudják, pontosan mi is történik ott. Ekkor már egészen aggasztó hírek szivárogtak Rakhine tartományból, ahol a yangoni kormány korábban is kegyetlenül bánt a muszlim vallású rohingya kisebbséggel, de az etnikai tisztogatásba és a szabályos népirtásba csak ekkor vágtak bele.

A „világ legüldözöttebb népe” címmel is gyakran ellátott rohingyák sorsáról a 444 is többször írt akkor. Röviden annyi történt, hogy a Yangon által nemhogy kisebbségként, de még állampolgárként sem elismert rohingyákat a mianmari hadsereg egyszerűen elkezdte kiszorítani az országból. Falvakat gyújtottak fel, férfiakat mészároltak le, nőket erőszakoltak meg, mindezt annak érdekében, hogy a rohingyák halálfélelmükben átmeneküljenek a szomszédos Bangladesbe, és ne is merjenek soha többé hazatérni.

2017 utolsó hónapjaiban körülbelül 700 000 mianmari rohingya menekült át Bangladesbe, ahol csatlakoztak ahhoz a nagyjából 300 000 sorstársukhoz, akik már korábban ott éltek különböző menekülttáborokban. Persze volt, aki nem tudott elszökni a mianmari hadsereg elől: pontos számot senki sem tud, de sok ezer rohingya halottja is volt a 2017 végi katonai offenzívának.

Amikor ilyen hatalmas, ép ésszel szinte felfoghatatlan bűntények történnek, a jó újságírók igyekeznek egy-egy mozzanatot kiragadva, azt minél alaposabban körbejárva bemutatni kicsiben, hogy pontosan mi is történhetett nagyban. Így tett a Reuters hírügynökségnek dolgozó két mianmari újságíró is, akik azt próbálták feltárni, hogy pontosan mi történt 2017 szeptember 2-án egy Inn Din nevű tengerparti faluban.

Frissen megérkezett, segélycsomagokért küzdő rohingya menekültek a Kutupalong nevű bangladesi menekülttáborban 2017 szeptember 9-én.Fotó: Munir Uz Zaman/AFP

Inn Din rohingya lakói augusztus végén, miután megkezdődött a mianmari hadsereg tisztogató akciója, mindenüket hátrahagyva a falu feletti hegyekbe menekültek. Azonban amikor elfogyott az élelmük, kénytelenek voltak visszamerészkedni a partra. Itt a rájuk vadászó mianmari katonák tíz rohingya férfit elfogtak, majd kivégeztek és tömegsírba dobtak. Mindezt a Reuters két mianmari újságírójának köszönhetően tudjuk, akik fáradhatatlanul, és szó szerint halált megvető bátorsággal dolgoztak a tömeggyilkosság részleteinek feltárásán.

Ennek az újságírói munkának volt köszönhető, hogy a rohingyák léte után azok halálát is tagadó mianmari hadsereg először volt kénytelen elismerni, hogy katonái az ország északnyugati részén folytatott „hadműveletek” során kivégzéseket hajtottak végre. A néhány éve csigalassúsággal beindult demokratizálódási folyamatok ellenére az országot de facto még mindig irányító katonai juntának nyilván nem tetszett, hogy újságírók a mocskos ügyeikben turkálnak, és gyorsan bosszút is álltak.

2017 december 12-én mianmari rendőrök értékes információkkal kecsegtetve vacsorázni hívták Wa Lone-t és Kyaw Soe Oo-t. Itt előbb iratokat mutogattak nekik, majd gyorsan mindkettejüket letartóztatták, azzal vádolva őket, hogy az iratokban államtitkok szerepeltek, amiket a két újságíró meg akart osztani külföldi állampolgárokkal is. Hiába volt az egész akció nevetségesen átlátszó, a vádak pedig koholtak, a cseppet sem független mianmari bíróságokon a két újságíró nem sok jóra számíthatott. A rendőrségtől pedig különösen nem.

Hiába igyekezett mindent megtenni a Reuters és hiába követeltek tisztességes bánásmódot a különböző nagykövetségek és nemzetközi szervezetek, a két újságírót letartóztatásuk után a külvilágtól teljesen elvágva tartották. Amikor végre beszélhettek ügyvéddel és a nyilvánossággal, alvásmegvonásról és órákon át térdepeltetésről számoltak be. Ami persze még mindig jobb, mint ami szerencsétlen rohingyáknak jutott, de a két kisgyermekes apa nyilván ezt is rosszul viselte.

Míg zajlott az eljárás, februárban a Reuters megjelentette azt a nagy, multimédiás anyagot, amit a két mianmari és két külföldi kollégájuk készített az Inn Dinben történtekről. A mészárlás után készített, a tömegsírban talált maradványokat is bemutató, gyomorforgató fényképekkel alátámasztott anyag újságírói szempontból gyakorlatilag tökéletes munka. Szinte percről percre rekonstruálták, hogy mi történt szeptember elején a kis északnyugat-mianmari faluban, és hogy kik, mikor, hogyan és kiket öltek meg. Így utólag olvasva ezt a cikket könnyű megérteni, miért akart a katonai junta bosszút állni a két újságírón: azok gyakorlatilag egy bizonyítékokkal teli vádiratot prezentáltak ellenük.

Fotó: YE AUNG THU/AFP

Ha nincsenek az olyan rettenthetetlen újságírók, mint Wa Lone és Kyaw Soe Oo, a világ talán soha nem tudja meg, hogy pontosan mi történt 2017 utolsó hónapjában a mianmari rohingyákkal. A Reuters nagy cikke és még néhány hasonló anyag viszont felkeltették a világ érdeklődését, és nem hagyták, hogy a legyilkolt férfiak, a megerőszakolt nők és a felégetett falvak feledésbe merüljenek. Ennek köszönhető, hogy a ma már a katonai juntával együttműködő, egykoron ünnepelt hős Aun Szan Szu Kji (Aung San Suu Kyi) Nobel-békedíjának visszavétele is felmerült, miután az egykori ellenzéki vezető egy rossz szó nélkül hagyta, hogy a mianmari hadsereg népirtást hajtson végre.

2018 augusztusának végén publikálta az ENSZ jelentését az egy évvel korábbi mianmari eseményekről. Ebben arra jutottak, hogy a mianmari hadsereg katonái „népirtó szándékkal” tömeggyilkosságokat és csoportos nemi erőszakokat követtek el. A „szándék” beszúrása azért volt fontos, mert az ENSZ és tagállmai nagyon-nagyon nem szeretnek semmilyen tömeggyilkosságot egyszerűen népirtásnak nevezni, mivel annak egyértelmű következményekkel kellene járnia. Így csak azt írták, hogy a hadsereg vezérkari főnökének és öt tábornokának bíróság elé kellene állnia. Azt is kiemelték, hogy Aung San Suu Kyi kormánya azzal, hogy nem védte meg az országban élő kisebbségeket az emberiesség elleni és háborús bűncselekményektől, maga is segítette a kegyetlenségek szabad végrehajtását. A mianmari vezetés természetesen a maga részéről visszautasította a vádakat, és fel sem merült, hogy a megnevezett bűnösök ellen bárhogy is fellépjenek. A nemzetközi közösség pedig azon kívül, hogy a Facebook letiltotta néhány mianmari főkolompos fiókját, nem sokat tehet.

Miközben Bangladesben már egymillió rohingya menekült tengődött, az ENSZ pedig a jelentésén dolgozott, lassan csordogált Wa Lone és Kyaw Soe Oo pere is. Gyorsan kiderült, hogy egy 1923-ban, tehát az akkor még Burma néven ismert ország gyarmati urai, a britek által alkotott jogszabály, a Hivatalos Titkok törvény megsértésével vádolják őket, amiért akár fejenként 14 éves börtönbüntetést is kaphattak.

Hogy a nevetséges vád milyen gyenge lábakon áll, elsősorban a két újságíró reuterses kollégáinak munkájának köszönhetően derült ki. Így tudjuk például azt, hogy kihallgatóik felajánlották nekik, hogy amennyiben mégsem jelenne meg a Reuters cikke az Inn Dinben történtekről, kedvezőbb elbánására számíthatnak. És azt is, hogy még a tanúskodni hívott rendőrök között is akadt olyan bátor, aki az újságírók mellett vallott, és részletesen elmesélte, hogy kellett nekik csapdát állítania.

Rohingya kisgyerek a határ bangladesi oldalán, 2017 szeptemberébenFotó: MUNIR UZ ZAMAN/AFP

Hiába nem volt semmi bűnük az igazság feltárásán kívül, és hiába volt egészen nevetséges a vád, a yangoni bíróság mégis bűnösnek találta a két újságírót. Wa Lone és Kyaw Soe Oo szinte órára pontosan egy évvel az után, hogy Inn Dinben mianmari katonák lemészároltak és tömesírba dobtak tíz rohingya férfit, hét-hét éves börtönbüntetést kapott. Miközben a több tucatnyi újságírónak nyilatkoztak, a felmentésükért tüntetők megpróbálták elállni az őket elszállító rendőrségi jármű útját, de persze nem jártak sikerrel.

Mint ahogy erősen kétséges, hogy sikerrel fognak-e járni a két újságíró szabadon engedéséért letartózatásuk óta kampányoló nemzetközi szervezetek, élükön persze a Reuters hírügynökséggel. A per alatt egészen magas rangú nyugati diplomaták is kampámyoltak Wa Lone és Kyaw Soe Oo mellett, de csak felidegesíteniük sikerült Aung San Suu Kyi-t. Az ítélet kihirdetése után tiltakozott ellene az USA, az EU, az ENSZ, a Human Rights Watch, és Jeremy Hunt brit külügyminiszter, aki megígérte, hogy a közeljövőben mianmari látogatásán is foglalkozni fog a két igazságtalanul bebörtönzött újságíró ügyével.

De azt is fontos tudni, hogy miként a bebörtönzésük, úgy Wa Lone és Kyaw Soe Oo esetleges szabadon engedése is politikai döntés eredménye lesz, így ezeknek a nemzetközi kampányoknak, a közvélemény felhábárodásának igenis van jelentősége. Valószínűleg a mianmari katonai junta sem akar ismét annyira elszigetelődni, mint a lassú nyitás megkezdése előtti évtizedekben. A két bátor újságíró most leginkább ebben reménykedhet.