Egy terhes nő patkányt talált a levesében egy kínai étteremben, erre a személyzet felajánlotta neki, hogy kifizetik az abortuszát, ha gondolja

külföld
2018 szeptember 14., 08:04
comments 183

Mr. Ma és a felesége még múlt hét csütörtökön elmentek vacsorázni egy ismert kínai étteremlánc levesezőjébe Kelet-Kína egyik tartományában. Mrs. Ma rendelt is egy levest, elkezdte kanalazni,

egészen addig amíg ki nem halászott belőle egy patkánytetemet.

Nem vicc, a levesben egy egész patkány volt, a pár videót is készített róla:

link Forrás

Az esetről Mr. Ma számolt be a helyi médiának. A férfi azt állította, hogy miután jelezték a személyzetnek, hogy patkányt találtak a levesben, az étterem felajánlott nekik 5000 jüan kompenzációt,

Továbbá Mr. Ma szerint közölték a feleségével, ha úgy gondolja, veszélyben van a babája egészsége, menjen el abortuszra, ők majd állják a költségeket.

A kínai pár azonban azt mondta, ők inkább kórházba mennek, hogy megvizsgálják az asszonyt. Később Mr. Ma több helyi újságnak és nyilatkozott, sőt, az általuk készített felvételek felkerültek a netre is.

Az étteremlánc, a Xiabuxiabu kezdetben még azt kommunikálta, kizárt, hogy a higiéniahiány miatt került a patkány a levesbe, később azonban már azt írták, hogy a kérdéses éttermet bezárták, és teljeskörű vizsgálatot indítottak.

Az eset hatására a cég részvényeinek az árfolyama meredeken zuhanni kezdett, végül 12 százalékot esett, ez közel 190 millió dollárnak felelt meg.

A helyi hatóságok szintén közölték, hogy vizsgálatot indítanak.

A Xiabuxiabu Kína egyik legnépszerűbb étteremlánca, több mint 750 étterme van szerte az országban. Már korábban is érte olyan kritika, hogy az ételeket patkányoktól fertőzött konyhákban készítik. (BBC, Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.