Trump egyik legfontosabb embere volt, mostantól segíteni fogja az ügyészség munkáját

külföld
2018 szeptember 14., 18:38
comments 91

Magyar idő szerint péntek délután derült ki, hogy Paul Manafort megegyezett az orosz beavatkozást vizsgáló különleges ügyésszel, Robert Muellerrel, és két vádpontban is bűnösnek fogja magát vallani, cserébe viszont további öt vádat ejtenek vele szemben. 

Ez már önmagában nagy hírnek számított a Trump-stáb és az oroszok közötti esetleges összejátszás ügyében zajló nyomozásban, de ekkor még nem sokat lehetett tudni arról, hogy Manafort milyen mértékben működik együtt a különleges ügyésszel. Azóta viszont folyamatosan derülnek ki az újabb részletek, melyek arra utalnak, hogy komoly jelentőségű megállapodás született.

photo_camera Fotó: Mandel Ngan/AFP

Az ügyben eljáró bíró, Amy Berman Jackson szerint ugyanis Manafort vállalta, hogy interjúk során rendelkezésére áll majd a különleges ügyészi hivatalnak, átad dokumentumokat és tanúskodni is fog. 

link Forrás

Manafort közben megjelent a bíróság előtt, és ott bűnösnek vallotta magát két vádpontban: az Egyesült Államok elleni összeesküvésben és az igazságszolgáltatás akadályozását célzó összeesküvésben. Ezért várhatóan tíz évre ítélhetik majd el. Manafort jelenleg is börtönben van, miután  múlt hónapban elítélték nyolcrendbeli csalás, banki csalás, illetve be nem vallott bankszámlák miatt. 

Manafort ügye volt az első büntetőeljárás, ami kinőtt az oroszügyi vizsgálatból. Ugyanakkor azok az ítéletek elsősorban Manafort régebbi ügyeihez kapcsolódtak, amikor a férfi oroszpárti ukrán politikusoknak adott tanácsot. A vád szerint ezekben az években Manafort 31 külföldi bankszámlát fenntartva több millió dollárt rejtett el az amerikai adóhatóság elől. 

Az együttműködés hírére reagáló egykori ügyészek azt hangsúlyozták, hogy ez jelentős hír, és egy igazi rémálmot jelenthet Trump számára. Manafort ugyanis a Trump-stáb fontos embere volt, és tudni lehet róla, hogy több alkalommal is jelen volt találkozókon, melyek a kampánystáb és oroszok között zajlottak. A kampány legkritikusabb időszaka alatt Manafort volt Trump egyik legfontosabb embere, naponta hússzor hívta fel telefonon, és a jelentősebb feladatoknak intézését is sokszor rábízták. 

Pénteken kiderült az is, hogy a hatóságok az alku részeként lefoglalják Manafort négy ingatlanát, illetve több bankszámláját is. Ügyvédje, Kevin Downing arról beszélt a bíróság épülete előtt, hogy ügyfele azt akarja biztosítani, hogy családja biztonságban lesz és jó életük lesz. 

Közben a Fehér Ház sajtószóvivője, Sarah Sanders közleményben jelentette be, hogy ennek semmi köze nincs az elnökhöz, illetve az ő győztes 2016-os kampányához. 

Külön csavar a történetben, hogy az augusztusi ítélet után Trump még arról írt Twitteren, hogy Manafort micsoda bátor ember, hiszen nem tört meg a bíróság előtt, és 'nem talált ki sztorikat, hogy alkut kössenek vele'. 

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.