Autista, rákos gyerekével kerül utcára egy anya, mert elárverezik a fejük felől a házat

Budapest
2018 szeptember 16., 19:21

Október 3-áig ki kell költöznie egy anyának és beteg fiának az eddig használt otthonukból. A házat, amiben egy kis lakrészt béreltek, hiteltartozás miatt elárverezték - számolt be az RTL Klub.

A fiú nemrég lett 18 éves, autista, epilepsziás, és mint egy éve kiderült, gyógyíthatatlan vastagbélrákban szenved, állandó felügyeletet igényel. Az anya azt mondta, hogy igényeltek szociális lakást az önkormányzattól, de arra hivatkozva visszautasították a kérelmét, hogy hivatalosan nem élnek még három éve a kerületben.

130 ezer forintból élnek ketten, ebből egy szerényebb lakás albérleti díját sem tudják kifizetni. Az eddigi lakrészért 30 ezer forintot fizettek havonta.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.