Két vendéglátóhelyet nyitott Zsidai Roy az MNB által milliárdokért felvásárolt régi budai városházán

A 24.hu ír arról, hogy Bistro 1786 néven egy kerthelyiséggel rendelkező éttermet, mellette  Budapest Mokka Cafe&Deli néven egy kisebb kávézót nyitott Zsidai Zoltán Roy üzlethálózata az egykori budai városháza épületében, a Budai Várban, és a vendéglátóhelyek már fel is kerültek a cégcsoport üzleteinek listájára. 

Az étterem az Úri utca felőli fronton, a kávézó az épület Mátyás templomhoz közelebb eső oldalán található. 

Az Úri utca 21 még a felújítás előttFotó: Google Maps screenshot / 444

Az Úri utca 21. szám alatt található régi budai városházát még 2014-ben vásárolta meg a nemzeti bank kezelésében álló  Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) 1,85 milliárdért. 

2016 őszén aztán műemlékvédelmi szempontokra, a középkori falak és az ingatlan beázástól való védelme hivatkozva írtak ki tendert az épület felújítására. 

Az épület megvásárlása idején a PADA azt kommunikálta, hogy oktatási-tudományos központot létesítenek majd itt, angol nyelvű PhD-iskolával, kutatóterekkel, könyvesbolttal, kiállítási terekkel. Azóta hivatalosan nem kommunikálták, hogy mi a terv az épülettel, amit most pénteken adnak át. 

A két új hely a Zsidai Csoport honlapjánFotó: zsidai.com

 Az „új tudományos szellemi központot” Matolcsy György MNB-elnök, Palkovics László innovációs miniszter és Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester köszönti majd pénteken. 

A 24.hu szerint azért is furcsa, hogy az épület oldalában már működnek a  vendéglátóhelyek, mert a szomszédos ház lakói azonnal megtámadták az épület használatbavételi engedélyét. 

A helyiek állítólag már a felújítási munkálatok idején reklamáltak, mert sejtették, hogy vendéglátóegységeket is létesítenek majd az épületben, és „az éttermi és a rendezvényközpont-funkció lesz a domináns”. (24.hu)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.