Az iráni elnök az Egyesült Államokat és az arab államokat vádolja a szombati merénylettel

Az iráni elnök szerint az öböl-menti arab államok állnak a szombati merénylet mögött. Egy díszszemlén egyenruhába öltözött fegyveresek belelőttek az ünneplő tömegbe Irán déli részén, Ahvaz városában. A támadásban 25-en meghaltak, köztük a Forradalmi Gárda 12 tagja is. 

 Hasszán Rohani elnök szerint az Egyesült Államok bábállamai bizonytalanságot akarnak előidézni Iránban. Az elnök szerint az öböl-menti államok pénzügyi és katonai segítséget nyújtanak a kormányellenes arab csoportoknak. Rohani megígérte, hogy az Egyesült Államok meg fogja bánni, hogy agresszívan lépett fel.

Fotó: MORTEZA JABERIAN/AFP

A merényletért az arab kisebbségből álló Ahvaz Nemzeti Ellenállás nevű szeparatista szervezet vállalta a felelősséget, amelyik függetlenné akarja tenni az olajban gazdag Huzesztán tartományt. Ugyanakkor az Iszlám Állam is bejelentkezett, hogy ők követték el a merényletet.

Fotó: Behrad Ghasemi/AP

Az iráni külügyminisztérium bekérette a brit, a holland és a dán nagyköveteket, és azzal vádolta az országaikat, hogy iráni ellenzéki csoportokat rejtegetnek. A külügyminiszter szóvivője elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európai Unió addig nem minősít terrorszervezetnek egy csoportot, amíg nem követnek el merényletet Európában. (BBC/Reuters)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.