Kollégák, ne szelfizzenek - szólt az orosz házelnök, miközben a nyugdíjkorhatárról szavaztak

külföld
2018 szeptember 27., 13:52
comments 56

Megszavazta az orosz parlament alsóháza harmadik, végleges változatában azt a törvénytervezetet, ami a nőknél fokozatosan 55-ről 60, a férfiaknál pedig 60-ról 65 évre emeli fel a nyugdíjkorhatárt.

A jogszabály tervezetét, amelyet 332:83 arányban fogadtak el az Állami Duma képviselői, az elnöki aláírás előtt a parlament felsőházának, a Szövetségi Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

A törvénytervezet ellen nagy tüntetéseket tartottak, egy alkalommal 150 embert elő is állítottak. Putyin és a kormányzó Egységes Oroszország párt képviselőinek javaslatára módosítottak a javaslatokon, nők esetében az eredetileg tervezett 63-ról 60-ra szállították le a nyugdíjkorhatárt. 

A nőknél a gyerekek száma csökkenteni fogja a nyugdíjkorhatárt. A háromgyerekes anyák 3, a négygyerekesek 4 évvel korábban mehetnek nyugdíjba, az öt vagy annál több gyereket szült nők esetében pedig - mint ahogy eddig is - a jogosultság az 50. életévtől lép érvénybe. 

Kedden a parlamenti alsóház elfogadott egy másik, a nyugdíj-reformcsomag szempontjából fontos törvénymódosítást, amelynek értelmében 200 ezer rubelig (840 ezer forint) terjedő bírsággal sújtható az a munkaadó, amely öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt álló embert nem alkalmaz vagy elbocsát. 

Miközben a nyugdíjtörvényről szavaztak, több képviselő is szelfizett, Vjacseszlav Vologyin házelnök ezért rájuk is szólt. 

Kollégák, nem lehet egyszerre szelfizni és komoly döntéseket hozni

- mondta. (MTI, Moscow Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.