Több mint 150, a nyugdíjkorhatár-emelés ellen tüntető embert állítottak elő Oroszországban

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Vasárnap Oroszország-szerte tüntettek a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen, pedig a hatóságok csak négy településen (Kurgánban, Csebokszáriban, Kirovban és Bereznyikiben) engedélyezték egyértelműen a megmozdulásokat. Moszkvában több mint kétezren vonultak utcára a nem engedélyezett tüntetésen.

Tüntetők Moszkvában 2018. szeptember 9-én.Fotó: Sefa Karacan/Anadolu Agency

A rendőrség Moszkvában közbe is lépett, a Novaya Gazeta riportere úgy fogalmazott, „mindenkit megvertek”.

Ez az „Oroszország egy fényképben” című fotó:

Az elutasítást a hatóságok gyakran azzal indokolták, hogy a tiltakozások egybeesnek a regionális és önkormányzati választásokkal, illetve a kampánycsenddel. Az orosz Távol-Kelettől kezdve Szibérián át Szentpétervárig megrendezett tüntetések előestéjén őrizetbe vettek többtucatnyi szervezőt Alekszej Navalnij ellenzéki politikus követői közül. (Navalnij éppen a 30 napos „adminisztratív elzárását” tölti a tüntetések megtartására vonatkozó előírások megsértése miatt.)

Egy minden bizonnyal nagyon veszélyes, szentpétervári tüntető nyakon csípése.Fotó: Olga Malceva/AFP

A Moscow Times szerint legalább 153 tüntetőt vettek őrizetbe.

Tüntető előállítása Szentpéterváron.Fotó: Olga Malceva/AFP
Tüntetés Szentpéterváron.Fotó: OLGA MALTSEVA/AFP

A nyugdíjreform tervezete alapján az öregségi nyugdíjkorhatárt a következő években fokozatosan 5 évvel emelik meg, a nőknél 60, a férfiaknál pedig 65 évre. Az intézkedés elégedetlenséget szült, mert a Világbank statisztikája szerint a férfiak 43 százaléka nem éri meg a nyugdíjaskort. Világbanki adatok szerint az átlagos várható élettartam Oroszországban a férfiaknál 66, a nőknél pedig 77 év.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.