Egyetlen iráni városban 168 embert vittek kórházba alkoholmérgezéssel

baleset
2018 szeptember 29., 12:31
comments 123

Iránban eddig 22 ember halt meg, és száznál is többen kerültek kórházba, mert mérgező, pancsolt alkoholt fogyasztottak – közölte az ISNA hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva.

Csak a dél-iráni Bandar-Abbász kikötővárosában 168 embert szállítottak alkoholmérgezéssel egészségügyi intézményekbe, közülük 16-an meghaltak.

Az alkohol előállítóját és egy kereskedőt, aki a pancsolt szeszt árulta, őrizetbe vették.

Egy másik hasonló eset az észak-iráni Alborz tartományban három ember életét követelte, és 23-an szorultak orvosi segítségre. Az északkeleti Horászán térségben szintén hárman haltak meg alkoholmérgezésben, és 25-en kerültek kórházba.

Az ISNA szerint összesen 31 gyanúsítottat vettek őrizetbe illegális szeszfőzés miatt.

Az 1979-es iszlám forradalom óta Iránban az alkoholfogyasztás és -előállítás egyaránt tilos, büntetés terhe mellett. Csak a keresztény kisebbség mentesül ezen szabályozás alól. Ennek ellenére az alkoholfogyasztás széles körben elterjedt a muszlim országban. Bor, sör és egyéb párlatok könnyen elérhetőek a feketepiacon.

Iráni rendőrök dobozos söröket semmisítenek meg Teheránban 2009. július 22-én.
photo_camera Iráni rendőrök dobozos söröket semmisítenek meg Teheránban 2009. július 22-én. Fotó: Farzin Nemati/AFP

Mivel az importtermékek a legtöbb iráninak túl drágák, ezért sokan saját maguk állítják elő, vagy helyi termelőktől vásárolnak alkoholt. A nem megfelelő elkészítési eljárás miatt ismételten előfordulnak halált is okozó alkoholmérgezések. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.