Szabó Szabolcs: Schiffer visszatérésének híre volt az utolsó csepp

POLITIKA
2018 október 02., 19:03
comments 200

Három okot nevezett meg az Együtt politikusa az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden este amiért otthagyta az LMP frakcióját előző nap. Szabó Szabolcs elmondta:

  • bár nem tagja a pártnak, az LMP-ben zajló belharcok egyrészt hátráltatták a munkájában, másrészt frusztrációt is okozott neki, mert rajta is számon kérték a párt belügyeit.
  • Emellett nem értett egyet azzal, hogy az LMP EP-képviselője, Meszerics Tamás nem szavazott a Sargentini-jelentésről.

Végül pedig azért döntött a távozás mellett, mert 

felmerült, hogy Schiffer András visszatérne a párt környékére.

Szabó kijelentette: vele nem akar együtt dolgozni, mert nem tud egyetérteni azzal ahogy Schiffer politizál. 

link Forrás

"Sose értettem egyet azzal amit ő képvisel, hogy lehet a Fidesszel a bizniszelni, azügyben, hogy valami átmenjen, amit az ember ellenzéki képviselőként el akar érni,"

mondta. Szabó hozzátette: bár nem volt ott, a pénteki frakcióülésen szóba került, hogy Schiffer András tanácsadóként dolgozna a frakció mellett. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.