Szél Bernadett kilépett az LMP-ből

POLITIKA
2018 október 01., 12:40
comments 525

Az Index értesülései szerint Szél Bernadett távozik az LMP-ből: a pártot és a frakciót is otthagyja. Ezt nem sokkal később Szél Facebookon is megerősítette, ezt írta:

„A mai napon nehéz döntést hoztam meg. Kilépek az LMP-ből és az LMP parlamenti frakciójából. Folytatom a küzdelmet a megújuló Magyarországért, mert továbbra is hiszek benne, hogy a jövő vagy zöld, vagy semmilyen. A jövőben független képviselőként fogok dolgozni a Magyar Köztársaságért és a választókerületemért. Független leszek, de nem leszek egyedül. A mai napon szintén kilép az LMP frakcióból Szabó Szabolcs, akivel a jövőben szoros munkakapcsolatban fogok együtt dolgozni, és reményeink szerint más képviselőkkel is sikerül hasonló kapcsolatot kialakítani. Olyan politizálást kívánunk megvalósítani, melynek középpontjában a NER elleni aktív küzdelem, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáinak felkarolása áll. A választók számíthatnak rá, hogy mi nem kötünk kompromisszumokat ezen a téren. Az LMP-től nem haraggal válok el: mindig hálásan gondolok majd az együtt átdolgozott évekre. Most azonban váltanom kell, mert az általam képviselni kívánt politika csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha kölcsönös megbecsülés mellett elválunk egymástól.”

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A lap szerint ezt a párt korábbi frakcióvezetője és társelnöke hétfőn jelentette be párttársainak.

A választások óta az LMP-ben komoly konfliktusok törtek ki, melyek odáig fajultak, hogy júliusban az LMP etikai bizottsága eltiltotta Szélt a tisztségviseléstől, amiért a kampány alatt más pártokkal egyeztetett a visszalépésekről. Akkor a Moldován László által vezetett etikai bizottság egyébként nem volt mindenkivel ennyire szigorú. Sallai Róbert Benedeket például visszavették a pártba. Korábban azért zárták ki, mert rátámadt Hadházy Ákosra. Azóta Hadházy otthagyta a pártot, Sallai büntetését pedig ötéves tisztségektől való eltiltásra enyhítették.

Sallai azóta újabb etikai vizsgálatot kezdeményezett Szél ellen, többek között azért, mert Szél a nyilvánosság előtt is egyetértett a Sargentini-jelentés elfogadásával, ez azonban nem ment át az etikai bizottságon.

Kevéssel a választások után készítettünk interjút Szél Bernadettel, ezt itt lehet elolvasni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.