Hadházy Ákos kilép az LMP-ből

politika
2018 június 20., 03:23
comments 323

Kilép az LMP-ből Hadházy Ákos. A párt egykori társelnöke ellen fegyelmi vizsgálat folyik a pártjában, mert a választás előtt a párt korábbi határozataival szemben az ellenzéki együttműködést, a koordinált jelöltállítást szorgalmazta.

Hadházy a 24-nek adott interjújában jelentette be, hogy most, amikor a párt etikai bizottsága még súlyosbítani is akarná eredeti, két éves eltiltását a párttisztségek viselésétől, inkább otthagyja a pártot. Parlamenti mandátumát viszont nem adja vissza.

Hadházy Ákos
photo_camera Hadházy Ákos Fotó: botost/444.hu

Hadházy szerint amúgy a pártjában a választási vereség ellenére "zavarbaejtően jó" a hangulat, és ugyanezt a zavarbaejtő kedélyességét érzi a többi ellenzéki képviselőnél is. "Nem tudom megérteni, hogy miért, hiszen éppen túl vagyunk egy választáson, amit az ellenzék két harmaddal elveszített" - mondta. Szerinte minden ellenzéki pártnak tudatában kell lennie, hogy felelős ezért az eredményért, "és ennek a felelősségnek borzasztóan nyomnia kellene az LMP és a többi párt vállát is".

Saját fegyelmi ügyéről azt mondta, "nagyon veszélyes és szomorú", hogy politikai nézetkülönbségeket fegyelmi úton próbálnak elintézni, "ez mindig egy lejtőn való megindulást jelez". Ő maga amúgy úgy véli, hogy semmilyen fegyelmi vétséget nem követett el. "Nem folytattam titkos tárgyalásokat" - mondta.

"Egy bűnöm van: olyan súlyosnak tartottam a kormányzat körüli korrupciós helyzetet és a maradék demokráciát fenyegető veszélyt, hogy azt gondoltam, mindent meg kell tenni a kormány menesztéséért" - mondta.

Hadházy elmondása alapján amúgy az LMP szervezeti felépítése egészen abszurd helyzetet idézett elő. Őt a párt fegyelmi bizottsága tiltotta el két évre minden párttisztség viselésétől, a határozat ellen a párt etikai bizottsága fellebbezett súlyosbításért. Ami azért sajátos, mert fegyelmi kérdésekben az etikai bizottság a fellebbviteli szerv, vagyis most az Etikai Bizottság a saját fellebbezése alapján dönthet majd Hadházy büntetésének súlyosbításáról. Emiatt úgy érzi, kénytelen kilépni a pártból. "Ha viszont én komolyan akarok a korrupciós ügyekkel, az EU-ügyészséghez csatlakozás kikényszerítésével, a sajtószabadság, a demokrácia maradékának és a bíróságok védelmével foglalkozni, akkor még ez előtt az egészen ciki és méltatlan eljárás előtt ki kell lépnem a pártból" - mondta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.