Fehérjekutatásokért jár az idei kémiai Nobel-díj

TUDOMÁNY
2018 október 03., 10:29

A fehérjék kutatásában elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, Frances H. Arnold, George P. Smith és Gregory P. Winter kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

photo_camera Frances Arnold amerikai biokémikus 2016-ban Fotó: Zhang Xuan/NurPhoto

A 62 éves Frances Arnold az enzimek irányított evolúciójáért, George Smith és Gregory Winter a peptidek és antitestek fág-bemutatásáért részesül az elismerésben - fogalmazott indoklásában az illetékes bizottság. Eljárásaik révén manapság kevésbé környezetszennyező a vegyipar, újfajta anyagokat fejlesztenek ki, de eredményeiket a gyógyászatban is hasznosítják.

photo_camera Fotó: Nobel Assembly


A kitüntetettek összesen 9 millió svéd koronával (282 millió forintos összeggel) gazdagodnak. Ennek felét Frances Arnold kapja, a másik felén George Smith és Gregory Winter osztozik.

A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.