Volner János nem adja vissza a parlamenti mandátumát

POLITIKA
2018 október 06., 10:20
comments 140

Miután péntek este kizárták a vezetést kritizáló Volner Jánost a Jobbik frakciójából, vele együtt két másik képviselő, Fülöp Erik és Apáti István is elhagyta a képviselőcsoportot. A párt vezetése mindhármuknak szombat délig adtak haladékot, hogy lemondjanak a parlamenti mandátumukról.  

Volner a Facebookon közölte, hogy mindhárman megtartják a mandátumukat, mert tartanak attól, hogy olyanok ülnének a helyükre, akik keresik  a baloldallal történő összeborulás lehetőségét.

A történtekről azt írta: „Nekünk ugyanis nem a Jobbikkal van problémánk, hiszen a Jobbikban még mindig sok szeretetre méltó, tisztességes magyar ember dolgozik. Nekünk a Jobbik jelenlegi vezetésével van feloldhatatlan értékrendi és politikai konfliktusunk.” Hozzátette, hogy tisztújítást akartak, de erre kizárás lett a válasz. A párt elnökét, Sneider Tamást arra kéri, hogy ne indítson háborút ellenük, mert azon a Jobbik csak veszíthet. 

Megjegyezte azt is, hogy „ha a Fidesz irányítaná a tetteimet, akkor engedtem volna az elnökségünk több napos könyörgésének és májusban akadálytalanul átvettem volna a Jobbik irányítását.”

Pénteken a Jobbik elnöksége etikai eljárást is indított ellene, aminek a végén akár a pártból is kizárhatják. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.