Az ügyészség szerint nem volt állatkínzás, hogy a rendőr bebokszolta a kutyáját a rendőrautó csomagtartójába

Februárban került nyilvánosságra egy videó arról, ahogy egy dányi rendőr éppen az autója csomagtartójában bokszol egy kis méretű kutyát. A rendőr, G. István a Zora nevű havanese gazdája volt már 5 éve, és azért ütötte meg a szukát, mert az agresszívan viselkedett a 2,5 éves lányával, és miután ezért kizárták a házból, elszökött otthonról.

A Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője azonnali parancsnoki kivizsgálást rendelt el, az érintett rendőrt a szolgálati beosztásából felfüggesztette, és a férfit fel is jelentette a kapitányság vezetője.

G. István utólag azt mondta, nagyon bánja tettét, lelkiismeretfurdalás gyötri, és le is mondott a kutyáról. Zora az Állatvédőrség habilitációs kutyakiképzőjéhez, Tornóczky Anitához került, aki azt mondta: Zora nem tűnik bántalmazott kutyának, egészséges, kiegyensúlyozott és szépen kozmetikázott állat.

Tényi István is feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen, ami most közölte: az állatkínzás vétsége és a szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt folytatott nyomozást – mert a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntették.

A kutyára mért ütésről azt írják:

„az általa megfogott és bal kezében tartott kis testű állatot belógatta a szolgálati gépjármű kinyitott, padlószinttel egybeeső pereme fölé, majd előre dőlve – anélkül, hogy törzse elfordult volna – felemelt, majd lejjebb engedett, de nem hátrahúzódott ököllel a kutya fejére irányuló ütést mért”.

Mint írják, azzal egyidejűleg, amikor az ütés az ebet elérte, „az állat nyakát elengedte, ily módon az beesett a burkolattal ellátott, egyben takaróval és golyóálló mellénnyel bélelt csomagtérbe”.

Forrás: Központi Nyomozó Főügyészség

A kutya nem sérült meg, „a bántalmazási cselekmény megbotránkoztatásra és fájdalom előidézésére alkalmas, de az ebnek maradandó egészségkárosodását, pusztulását nem okozhatta”.

Mivel a beszerzett bizonyítékok az állatkínzás vétsége és a szolgálatban kötelességszegés tekintetében az egyszerű gyanút is tisztázták, G. István gyanúsítotti kihallgatására nem került sor, a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.