Demeter Márta elindul az LMP társelnöki posztjáért

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Az MSZP-ből kilépett, majd az LMP-be belépett képviselő, Demeter Márta is indul az LMP társelnöki posztjáért, ami Szél Bernadett távozásával üresedett meg. Elég valószínű, hogy az október 20-ai részleges tisztújító kongresszuson ezt meg is fogja kapni, ugyanis ő az egyedüli jelölt.

Demetert az LMP hosszas huzavona után, nyáron vette fel tagjai közé, annak ellenére, hogy már korábban is a párt frakciójában ült.

Az LMP-ben még egy változás várható: Ungár Péter képviselőt jelölik a nemzetbiztonsági bizottságba Szél Bernadett helyére.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.