Franciaországban kastélyt, Rolls-Royce-ot és Dali-képeket vásárolt a dajdajozó ukrán halott

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Igazán színes bűnügyről számol be az Europol friss közleménye. Eszerint a francia csendőrség az Europol embereinek segítségével még október 5-én lerohant egy francia kastélyt, ahol letartóztattak egy ukrán állapolgárt és 3 társát, illetve lefoglaltak egy muzeális Rolls Royce Phantomot és három eredeti Salvador Dali-festményt, magáról a kastélyról nem is beszélve.

Az ügyben az volt a pikáns, hogy az ukrán fickó már rég meghalt.

A lefoglalt kocsi és a lerohant kastély

A csendőrök még januárban fogtak gyanút, mert zavarosnak találták egy 3 millió euróért egy luxemburgi cég által megvásárolt francia kastély papírjait. A cég mögött egy olyan ukrán állampolgár állt, akit szülőhazájában nagy összegű korrupcióval vádoltak, hogy a büntetést egy hamis halotti bizonyítvánnyal ússza meg.

A franciák a kastélyügy felderítése végett bevonták a nyomozásban az ukránokat és a luxemburgiakat is. Ezután derült csak ki, hogy az otthon halottnak hitt férfi valójában nemhogy él, hanem pezsgőben-vajban fürdik Franciaországban. Így lett az egyszerű csalási ügyből nemzetközi pénzmosási botrány.

Az Europol egyelőre nem árulta el az elfogott ukrán nevét.

A tippet köszönjük Gáspárnak.

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó... és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.