A brit kormány üdvözli, hogy az USA felmondja az oroszokkal kötött atomszerződést

Gavin Williamson brit hadügyminiszter közölte, hogy kormánya teljes mértékben támogatja az USA döntését, az INF-szerződés felbontásáról.

A szerződés felbontását szombaton jelentette be Donald Trump amerikai elnök. Az INF-et még 1987-ben kötötte Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, és a 480 - 5500 kilométer hatótávolságú, földről indítható, nukleáris robbanófejjel felszerelt rakéták telepítésének tiltásáról, és az addig rendszerbe állított fegyverek felszámolásáról szólt.

2007-ben Oroszország már bejelentette, hogy felmondja a szerződést, mert az USA rakétavédelmi rendszert kezdett telepíteni Csehországba és Lengyelországba. Végül azonban az oroszok akkor egy másik szerződést, a CFE-t mondták fel, ami a hagyományos fegyverzetek telepítését korlátozta. 

Az amerikai kormány azt állítja, hogy az oroszok évek óta megszegik az INF-t, ezért semmi értelme, hogy ők meg korlátozzák magukat. A brit kormány teljes mértékben egyetért ezzel. 

A szerződés felmondásának következtében Európában újra megjelenhetnek ezek a kisebb hatótávolságú nukleáris fegyverek, amelyekkel egy kontinensen belüli atomháborút is lehetne vívni. (Guardian