Csak nézed a kurvákkal körülvett bohóc maffiózót, és azt kívánod, bárcsak ő lenne a miniszterelnököd

Paolo Sorrentino, az A nagy szépség, az Ifjúság és az Az ifjú pápa olasz rendezője akkora fába vágta a fejszéjét, hogy rajta kívül valószínűleg mindenki belebukott volna. Ő viszont okosan és ügyesen oldotta meg, hogy bemutassa Silvio Berlusconi – és a hozzá hasonló maffiózók – világát. (A film eredeti címe, a Loro azt jelenti: ők, de egyben szójáték is, mert a l'oro azt jelenti, „az arany”.)

A Mozinet Filmnapok megnyitóján bemutatták a Silvio és a többiek európai változatát, vagyis az eredetileg két 100 perces játékfilm egybe összevágott, 150 perces változatát. Hogy mi maradhatott ki, arról fogalmam sincs, elvileg az Oscar-jelölés miatt készítették el az új verziót, és azt tippelném, hogy olyan részeket vágtak ki, amik túlságosan mélyen foglalkoztak az olasz belpolitikával. (Az biztos, hogy van egy olyan kimaradt jelenet, amin a miniszterelnök magángéppel utazik.)

Így kell eljátszani a világ ripacsát

A film első fél órájában egy kisstílű bűnözőt/stricit követhetünk, aki modelleket/prostituáltakat hajt fel, hogy Szardínián egy nagy bulit csapva felkeltse a szomszédos Berlusconi figyelmét, és a kegyeibe férkőzve elindíthassa a politikai karrierjét. Eddig az egész olyan, mint a Nagymenők/A Wall Street farkasa, de aztán színre lép Silvio, akit mindenki Doktor úrnak nevez, és innentől az egész film az ő machinációi, sikerei és kudarcai, öregedése és gátlástalansága körül forog. (A strici később is felbukkan, és öröm nézni, ahogy megalázkodik a maffiafőnök előtt, szinte vigaszt nyújt azoknak, akik belegondolnak, milyen lehet egy NER-lovag élete.)

Nagyon nehéz feladat egy ilyen karakteres, karikatúraszerű figurát hitelesen vászonra vinni (Trumppal valószínűleg lehetetlen lenne megcsinálni), de az A nagy szépség főszereplője, az 59 éves Toni Servillo tökéletesen megoldja, lubickol a szerepben. Minden áriájában, az utolsó vigyorában is egyszerre benne van a leghatalmasabb ember és a legröhejesebb bohóc is. Amíg elsőre soknak tűnik a figura, a végére az ember már azt gondolja, hogy egészen visszafogott volt a valósághoz képest. (Egyébként Servillo az egyik jelenetben saját magával beszélget, ő játssza Ennio Doris olasz milliárdost is, gondolom ez olyan gag, mintha a film magyar remake-jében ugyanaz a színész játszaná Orbán Viktort és Mészáros Lőrincet is.) A most 82 éves Berlusconira nézve akár hízelgőnek is nevezhető a film, olyan intelligens szélhámosnak festi le Sorrentino.

Nagyon jót tesz a filmnek, hogy már az első jelenettől – amiben egy bárány az „édenkertben” betéved Berlusconi 0 fokra hűtött rezidenciájára, és a mindenhonnan áradó berlusconizmustól azonnal szörnyethal – egyértelmű, hogy ezúttal kevésbé a szimbólumokon és a filmművészeti utalásokon van a hangsúly, inkább csak egy erős vígjátékot akart bemutatni, ami átadja a bunga-bunga partik királyának börleszkszerűségét. (Olyasmi lehet ez a film neki, mint Paul Thomas Andersonnak a Kótyagos szerelem vagy Lars Von Triernek a Főfőnök.) De azért a rajongóknak is biztosítja a már jól megszokott, Lynch-filmeket idéző, fura figurákat és a Jodorowski-filmekbe illő, festményszerű pillanatokat:

A 21. század Fellinije a felliniségére pofátlanul rá is játszik, hiszen a film végén daruval emelnek ki egy templomból egy Jézus-szobrot, miközben a szánkba rágja, hogy itt mindvégig szegény munkások bőrére ment a játék, ráadásul a rendező sok zseniális elődjéhez hasonlóan láthatóan egyre nagyobb örömét leli abban, ha meztelen, szép nőket videózhat közelről, ami egy ponton már nemcsak Silviónak, hanem szinte a nézőnek is csömört okoz.

Ennek ellenére a filmet megint inkább az okos, pörgős, vicces párbeszédek teszik szórakoztatóvá 2,5 órán át, Sorrentino magához képest visszafogottan tolja az arcunkba a giccses látványvilágot. Egy különösen erős jelenetben Silvio éjszaka telefonbetyárkodik, és megpróbál eladni egy nem is létező lakást egy magányos idős asszonynak, hogy megértsük, honnan indult, bár azt a film sem fedi fel, hogy az 1980-as évek elején hogyan keresett meg öt év alatt 113 milliárd lírát. Egy másikban pedig egy 20 éves lány mond neki nemet a szexre, arra hivatkozva, hogy a lehelete olyan, mint a nagyapjáé, ami egyszerre elképesztően vicces és szívszorító.

Magyarországon nézve különösen szórakoztató a film. Amikor például Berlusconi azt a tényt, hogy szarba lépett, valami nyakatekert módon kimagyarázza, mondván, ez csak a talaj szerkezete miatt tűnhet így, nehéz nem az illiberális rezsimek valósághajlító blablájára gondolni. Vagy amikor az AC Milan tulajdonosaként egy focistát próbál magához csábítani. Vagy amikor eszünkbe jut ez:

A Silvio és a többieket itthon a Mozinet Filmnapokon mutatták be, a hazai mozik december 20-tól játsszák.