Több mint 100 településen áll le a szemétszállítás pénteken

káosz
2018 október 25., 18:36

116 Pest és Nógrád megyei településen nem viszi el a szemetet a közszolgáltató, mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája fedezetét a Kukaholdingnak is becézett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től. 

Az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd Nonprofit Kft. Észak-Pest és Nógrád megye 116 településén felelős a szemétszállításért. A cég megbízott ügyvezető igazgatója, Gyenes Szilárd korábban levelet írt a NHKV Zrt.-nek, amelyben azonnali segítséget kért, de most az InfoRádiónak azt mondta, hogy a csütörtökre megjelölt két utolsó tárgyalási időpontra sem reagált az állami cég, 

még csak elutasító visszajelzést sem kaptak.

Hozzátette, hogy ha péntek reggelig sem érkezik segítség, akkor megkezdik a katasztrófavédelem és az önkormányzatok kiértesítését. 

Ugyan a meglévő üzemanyagkészlettel megpróbálják ellátni az óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények szolgáltatását, de úgy érzi kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, mivel a cégnek megszűnt a közvetlen bevétele, már nem bocsát ki számlát a lakosságnak, és a lakosság sem nekik fizeti be a közszolgáltatási díjat, hanem az NHKV Zrt.-nek.

photo_camera Fotó: Halász Júlia

Gyenes szerint a Zöld Híd rendszerből közel két és fél milliárd forint fejlesztési forrás került ki, 

és az elmúlt években nagyon leamortizálódott a járműpark, miközben az állami koordináció végrehajtásával növekedtek a feladataik, és azt várták volna, hogy ehhez mérten kapják a forrásokat.

Megemlítette azt is, hogy egy kormányrendelet a lakosságnál lévő hulladéktárolók összliterszáma alapján, egy képlet szerint írja elő a finanszírozást, ez viszont az ügyvezető szerint a valós költségeket nem fedezi. 

Számításai szerint  havonta körülbelül 130 millió forinttal kapnak kevesebbet, mint kellene.  Elindult egy felülvizsgálat, és ennek eredménye az lett, hogy még 122 millió forintot vissza kell fizetniük. 

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón a szemétszállítás helyzetéről azt mondta, hogy jelentős lobbik mozdultak meg, és jelentős tartozások halmozódtak fel. Üzleti zsarolásoknak nem engednek, nem engednek a rezsicsökkentésből. Ha kell, a katasztrófavédelem is átveheti a szemétszállítást, bár nem ez a cél. 

Az RTL megkérdezte, tudják-e, mekkora a tartozás, amit rendezni kellene, Gulyás azt mondta, több 10 milliárd forint. Arra a kérdésre, hogy mi köze van a tartozás kialakulásnak a rezsicsökkentéshez, Gulyás azt mondta, hogy sokan azt mondják, nem rossz gazdálkodás, hanem a rezsicsökkentés miatt van ez így, de ők ezt nem így gondolják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.