Netanjahu Ománba látogatott, a szultán meghívására

Kábúsz bin Szaíd al-Búszaídi ománi szultán meghívására Ománba utazott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és felesége - közölte Netanjahu sajtószóvivője pénteken. A miniszterelnök és kísérete csütörtökön repült Maszkatba, Omán fővárosába, ott töltötték az éjszakát, majd a szultánnal folytatott megbeszélés után hazatértek.

Ez az esemény mérföldkő a két állam történelmében, Ománnak és Izraelnek ugyanis hivatalosan nincsenek egymással diplomáciai kapcsolatai. A 90-es években ugyan volt némi enyhülés, Jichák Rabin volt az első izraeli miniszterelnök, aki Ománba látogatott. Ez 1994-ben történt, de Rabin akkor még nem találkozott a szultánnal. Utódát, Simón Pereszt viszont 1996-ban már fogadta a szultán is.

Fotó: ISRAELI PRIME MINISTRY OFFICE //Anadolu Agency

A jelentések szerint a két politikus a közel-keleti békéről egyeztetett.

Palesztin jelentések szerint néhány nappal korábban Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is a szultán vendége volt Ománban.

Netajahu kíséretét felesége mellett külügyi, biztonságpolitikai és honvédségi tanácsadói, valamint a Moszad vezetője alkották. (Hárec)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.