A Soros-hajó után itt a Soros-expressz, a fideszes kommunikáció új csodajárműve

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A bevándorláspárti erők főpróbára készülnek a Soros-expresszel - ez volt a legfontosabb üzenete Hollik István vasárnapi sajtótájékoztatójának. A Fidesz Youtube-csatornájára ezzel a címmel került ki a videó, és az MTI is nagyjából ezzel a címmel hozta, majd gyorsan angolul is közzétette a fontos megállapítást.

A lényeg az, hogy

az USA felé gyalogoló hondurasiak valójában nem menekültek, és csak azért indultak útnak, mert Soros György felültette őket valami képzeletbeli vonatra.

A hondurasi menet az amerikai választási kampány egyik legfontosabb témája lett, tegnap részletesen is írtunk róla. Trump többek között a közép-amerikai országokat vádolta azzal, hogy direkt hozzájuk küldik a szegényeket, illetve a demokratákat azzal, hogy odacsábítják őket, hogy majd rájuk szavazzanak. Mike Pence alelnök szerint ez az egész a venezuelai kormány összeesküvése. 

A Fidesz szerint viszont Soros György műve. Hollik utal egy videóra, amelyen valaki egy-egy bankjegyet ad sorban álló embereknek. Ezt egy republikánus képviselő osztotta meg azzal a felirattal, hogy Hondurasban készült, és az látható rajta, hogy az emberek Hondurasban pénzt kapnak azért, hogy útnak induljanak.

A képviselő szerint ki kell nyomozni, hogy amerikai támogatású civilek vagy Soros áll-e az akció mögött. Nem sokkal később Gaetz elismerte, hogy a videó nem Hondurasban készült. Hanem Guatemalában, vagyis a pénzt kapó emberek már rég úton voltak.

Visszatérve a Soros-expresszhez, ez jellegében a Soros-hajóra hasonlít, amelyet még júniusban talált ki a Fidesz.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.