Az igazságügyi miniszter lenne az új különbíróságok igazi főnöke

POLITIKA
2018 október 30., 20:42
comments 213

Szinte teljes lesz a befolyása az igazságügyi miniszternek a következő években felálló közigazgatási különbíróságokra, írja az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási bíróságokról szóló tervezete alapján a 168 Óra

A közigazgatási bíróságok felállítását legalább 2016 nyara óta tervezgeti a kormány. Itt dőlnének el az állampolgárok és cégek, illetve az állami intézmények közötti jogviták. Ezek az új bíróságok dönthetnek majd egy csomó olyan ügyben, ami kiemelten fontos a politikának.  A közigazgatási bíróságokon lehet majd jogorvoslatot kérni a hatóságok határozatai ellen például az adó- és az építési ügyekben, a közbeszerzések kapcsán vagy a választási, a népszavazási és a gyülekezési jogvitákban. A Közigazgatási Felsőbíróság elnökéről az Országgyűlés szavaz, várhatóan jövő tavasszal. Az új intézmény vezetőjeként eddig Patyi András neve merült fel, aki már vissza is tért a bírói karba.

A 168 Óra szerint a kormánynak olyan nagy lenne a befolyása a testületre, hogy a közigazgatási törvényszékek elnökei felett a munkáltatói jogokat nem is bíróság elnöke, hanem a miniszter gyakorolná.

Valamint igazgatási vezetőként miniszter határozza majd meg a közigazgatási bíróság bírói és igazságügyi alkalmazotti létszámát, a bírák vagyonnyilatkozatával kapcsolatos feladatokat, de a tervezet szerint  „a miniszter gyakorolja a központi költségvetés közigazgatási bíróságok fejezete tekintetében a fejezetet irányító szerv hatásköreit” is. Vagyis a testület költségvetését is Trócsányi határozhatná meg. 

Ráadásul a miniszter az új bíróság bíráinak kiválogatásába is beleszólhatna, meghatározhatná, hogy továbbmehetnek-e az eddig közigazgatási és munkaügyi bíróságokon dolgozó, hivatásos és nagy tapasztalatú bírók az új szervhez, vagy sem. De ha már bekerültek, akkor a beosztásukról vagy áthelyezéséről is a miniszter döntene. 

És mivel a közigazgatási bíróvá, illetve bírósági vezetővé való kinevezés szempontjából közigazgatási jogi szakterületen szerzett joggyakorlati időnek minősül, így megnyílik a lehetőség, hogy a kormánnyal jó viszonyban lévő emberek kerüljenek a testületbe. 

A tervezet társadalmi vitája kedden járt le, Trócsányi László pedig október elején arról beszélt, hogy kormány nemsokára a parlament elé viszi a különbíróságokról szóló törvényt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.