Abbahagyja a kézilabdát a 20 éves lány, mert egy meccsen szétrúgták a veséjét

sport
2018 november 02., 10:58
comments 269

A 20 éves Szalkai Adrienn 11 éve kézilabdázik, a a Pest megyei Kóka csapata, a Kóka KSK játékosa. A csapat a Százhalombattával játszott a hétvégén.

„Ellenfelünk a mérkőzés elejétől fogva érthetetlenül agresszívan játszott. Adrienn már a találkozó elején is kapott egy óriási ütést a szeme alá” - mondta a Blikknek Táboros Béla edző.

Szalkai Adrienn a Borsnak nyilatkozva így emlékezett vissza a meccsre:

„A második félidő felénél igyekeztem feltartóztatni a vendég százhalombattaiak rohamát, amikor egyik játékosuk oldalról érkezve a bordám alatt a térdével erősen megrúgott. Fájdalmamban ordítottam, miközben hallottam, nem mozdítanak el fekvő pozíciómból azért, mert attól tartottak, hogy súlyos belső sérülést szenvedtem. Fél óráig feküdtem mozdulatlanul a pályán, mielőtt a mentők elszállítottak. Azt sose felejtem el, hogy a battai lányok sürgették a csapattársaimat, vonszoljanak már le, hadd folytatódjon a meccs, mert nincs kedvük későn hazaérni.”

Sérülése miatt az egyik veséje felét el is kellett távolítani. Ennek hatására Szalkai úgy döntött, abbahagyja az aktív kézilabdát, ezek után csakis gyógymasszőri tanulmányainak, a hivatásának él. A lányt a kórházban példaképe, a Ferencváros 94-szeres válogatott játékosa, Kovacsics Anikó is meglátogatta.

link Forrás

(via 24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.