Amint vesztett egy kicsit a népszerűségéből, Trump azonnal fejest ugrott a legsötétebb uszításba

Jövő kedden tartják az úgynevezett félidős választásokat Amerikában, amelyeken eldől, hogy marad-e a republikánus többség a szenátusban és a képviselőházban. Ennek mindkét oldal hatalmas, egyenesen történelmi jelentőséget tulajdonít, és a Trump-elnökségről szóló népszavazásról beszél. 

Ha a demokraták többségbe kerülnének, az nem csak szimbolikus győzelem lenne Trump fölött, hanem az elnök esetleges elmozdítását is lehetővé tenné, ha például az oroszokkal való összejátszás utáni nyomozás eredménnyel járna. Ha viszont a republikánusok jobban szerepelnek, akkor azt sokan úgy értelmeznék, hogy a trumpizmus tartós jelenség, amely hosszú távon határozza meg az Egyesült Államok és így a világ sorsának alakulását.

Ezek után nem olyan meglepő, hogy az egész amerikai közélet hisztérikus hangulatba került.

„Trump, a fehér nacionalizmusod gyilkol”.Fotó: Daisuke Tomita/The Yomiuri Shimbun

A demokraták sokáig a zsebükben érezhették a győzelmet, aztán egyre csak jöttek a republikánus erősödést mutató kutatások – ami a nagyon jó gazdasági adatok ismeretében nem meglepő –, de ekkor két ámokfutó közbeszólt. 

  • César Sayoc Jr. a félidős választásokon várható demokrata előretörés és a nyomában járó apokalipszis miatti rettegésében csőbombákat küldött a Trumpot kritizáló politikusoknak, szerkesztőségeknek és magánembereknek. 
  • Robert Bowers pedig attól szorongott, hogy a zsidók elárasztják migránsokkal Amerikát, ezért 11 embert lőtt le egy zsinagógában.

Sokan összekötötték Trump szélsőséges, uszító retorikáját és az általa terjesztett hazugságokat az erőszakos politikai akciók elszaporodásával.

Mint oly sokszor, Trump most is leleplezően őszinte volt: a kampánykörútja tegnapi állomásán nekiállt sajnálkozni, hogy ezek a merényletek visszavetették a republikánusok politikai diadalmenetét.

Ezt a közvéleménykutatók is így látják, úgyhogy nem volt más hátra, elő kellett szedni a még piszkosabb módszereket.

A fenti kampányvideónak sikerült elérni és talán túl is szárnyalni a magyar kormány szpotjainak és plakátjainak színvonalát. Egy rendőrgyilkos mexikói férfi négy évvel ezelőtti bírósági tárgyalásával kezdődik: az elítélt gyilkos valóban iszonyatos mondatait vágták össze olyan feliratokkal, hogy

„A demokraták engedték be az országba. A demokraták engedték, hogy itt maradjon.”

A káromkodásokkal megpakolt videót a demokraták mellett még egyes republikánusok is rasszistának minősítették. Aztán gyorsan kiderült, hogy nem csak arról a nyilvánvaló csúsztatásról van szó, hogy a demokratákat egy gyilkos támogatójaként tüntetik fel, hanem az egész videó egy hatalmas kamura épül: Luis Bracamontes ugyanis a republikánus Bush elnöksége alatt lépett be az Egyesült Államokba. És hogy a történet még szebb legyen: a férfit jóval a gyilkosságok előtt, kábítószer-használat miatt letartóztatta, majd érthetetlen okokból elengedte Joe Arpaio. A magát Amerika legkeményebb seriffjeként reklámozó Arpaio az egyik legkorábbi Trump-támogató volt, aki elnöki kegyelemmel mentesült féléves börtönbüntetése alól, amit latinók zaklatása miatt szabtak ki rá.

A rendőrgyilkos mondatai után rögtön a határt ostromló latin-amerikaiakról készült kaotikus felvételek jönnek, szépen szájba rágva hogy ezek ilyenek.

Trump legfontosabb kampánytémája ugyanis most egyértelműen a migráció, azon belül is azok a főleg hondurasi menekültekből/bevándorlókból álló „karavánok”, amelyek Közép-Amerika szegény országaiból tartanak Amerika felé. Ennek okairól és politikai jelentőségéről részletesen írtunk egy hete, de azóta Trump még feljebb tekerte a hangerőt. Az elnök már arról beszél, hogy aki kövekkel dobálja meg a rendőröket vagy a határkerítést, az olyan, mintha fegyvert fognának rájuk, úgyhogy ilyenkor le kell őket lőni.

A hondurasi karaván a Guatemala-Mexikó határon.Fotó: PEDRO PARDO/AFP

Ijesztő szavak ezek az amerikai hadsereg főparancsnokától, és már most látszik, hogy nem csak az amerikai választók hallották meg őket. A nigériai hadsereg például egyszerűen kiposztolta Trump fejtegetéseit, miután azzal vádolták meg őket, hogy agyonlőttek 45 békés, síita muszlim tüntetőt.

A nigériai hadsereg Twitter-posztját azóta törölték.

Ha az amerikai elnök szerint ez oké, akkor mi a probléma?

A Newsweek közben látott egy olyan kormányzati dokumentumot, amely felhívja a figyelmet, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az Amerika felé gyalogoló embereknek csak a töredéke éri el a mexikói-amerikai határt. Trump ennek ellenére példátlan mozgósításba kezdett, és 5200 katonát küld a határra. Bár évek óta vannak erőszakos jelenetek a határon, ez az erődemonstráció nem erről szól. Csak egy példa: az Iszlám Állam ellen kevesebb mint fele ennyi amerikai katona harcol Szíriában.