Lövöldöztek egy floridai jógastúdióban

bűnügy
2018 november 03., 14:43
comments 86

Két embert megölt, ötöt pedig megsebesített, majd önmagát is agyonlőtte egy látszólag magányos elkövető, aki tüzet nyitott egy jógastúdióban Florida amerikai szövetségi tagállam fővárosában.

A rendőrség szombati közlése szerint a 40 éves Scott Beierle helyi idő szerint péntek délután belépett a Tallahassee egyik bevásárlóközpontjában található jógastúdióba, majd tüzet nyitott az ott lévőkre, megölve a 61 éves Nancy Van Vessemet és a 21 éves Maura Binkleyt. A támadó végül a rendőrségi nyomozás előzetes eredményei szerint maga ellen fordította fegyverét.

A lövöldözésben öt ember megsebesült, őket kórházba szállították, hármukat már ki is engedték, a másik két sebesült állapota stabil.

Michael DeLeo helyi rendőrfőnök újságíróknak elmondta, hogy a jógastúdióban tartózkodók közül néhányan megpróbáltak a többiek védelmére kelni.

Tallahassee polgármestere, Andrew Gillum, a demokraták floridai kormányzójelöltje a november 6-i amerikai félidős választásokon, megszakította kampánykörútját, hogy a helyszínre siessen. Tallahassee gyilkossági mutatója a kormányzói székért folytatott verseny egyik fontos témája volt. Gillum ellenfele, a republikánus Ron DeSantis többször is azt vetette szemére Tallahassee polgármesterének, hogy nem lép fel erőteljesen a bűnözéssel szemben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.