Népünk bölcs vezére megkezdte hivatalos látogatását a Kínai Népköztársaságban

A Hszinhua kínai ügynökség által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a sanghaji repülőtérre érkezik 2018. november 4-énFotó: Hszinhua/Hszinhua/MTI/MTVA

Tegnap Havasi Bertalan sajtófőnök közölte a hírt, hogy Magyarország miniszterelnöke hétfőn felszólal az Expo helyszínén zajló nemzetközi gazdasági és ipari fórum plenáris ülésén, majd Hszi Csin-ping kínai államfővel és a többi részt vevő ország delegációvezetőjével együtt megtekinti a kiemelt pavilonokat. A nap folyamán a magyar kormányfő a tervek szerint kétoldalú megbeszélést is folytat a kínai elnökkel - mondta Havasi Bertalan, hozzátéve: kedden Orbán Viktor nyitja meg a magyar országpavilont, majd a legnagyobb kínai vállalatok vezetőivel tárgyal.