Közvetlen repülőjárat indul Budapest és Sanghaj között

Több 444 videó?
Szeretném

Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít Sanghaj és Budapest között - ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be hétfői sanghaji megbeszélései után a közmédiának adott nyilatkozatában.

A külügyminiszter arról beszélt, Kína a világ legnagyobb turistaküldő országává vált, az ötéves előrejelzések szerint pedig az Európába irányuló kínai turizmus 70 százalékkal fog bővülni, ráadásul a kínaiak a legtöbbet költő turisták. Ezért nagyon komoly verseny zajlik a világban, hogy mely ország, mely térség tudja a legtöbb kínai turistát magához vonzani - mondta.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a turisztikai fejlesztéseknél elsődleges kérdés a közvetlen légi összeköttetés. Kínából Magyarországra azonban jelenleg csak egy városból, Pekingből lehet közvetlenül repülni.
A Magyarországra irányuló kínai turistaforgalom így is jelentős mértékben, az idei első nyolc hónapban 14 százalékkal nőtt, és az év végéig szóló előrejelzések szerint 250 ezernél is több turista jön majd Kínából Magyarországra - közölte a miniszter.

(MTI)