Napi.hu: Ha nem javul a helyzet, akár a lakossággal is elvitethetik a szemetet

Frissítés: Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) lemondott a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról.

A Napi.hu arról írt, hogy ha a Zöld Híd Kft. nem vinné el a szemetet a szükségellátás alatt az érintett 116 Pest és Nógrád megyei településről, akkor akár a lakosságot is bevethetik a feladatra.

Az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) október 31-i hatállyal visszavonta az Északkelet-Pest és Nógrád megye 116 településének (köztük Vác, Gödöllő, Veresegyház és Szob) szemétszállítását végző Zöld Híd Nonprofit Kft. engedélyét, de most is a cég szállítja el a szemetet a katasztrófavédelem finanszírozásával. (A Belügyminisztérium államtitkára szerint a cég „politikai játszmát folytat a kormány ellen”.)

A nem rendszeres szemétszállításról szóló kormányrendelet szerint pedig „a katasztrófavédelmi szerv szükségellátás körében folytatott tevékenysége hulladékgazdálkodási engedélyhez nem kötött tevékenység”, tehát a Zöld Híd engedélyét visszavonta az NHKV (mivel a cég tevékenysége nem felel meg az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben foglalt céloknak), de a szintén állami OKF a Zöld Híd Kft-t kötelezi arra, hogy engedély nélkül is vigye el a szemet.

Az OKF a lapnak annyit mondott: a szükségellátás időtartama visszavonásig érvényes. Vagyis lehet egy hét, egy hónap vagy egy év is. Gémesi György, Gödöllő polgármestere úgy számol, legalább egy hónapig marad a szükségellátás, ameddig biztosan a Zöld Híd feladata lesz.

Ha a Zöld Híd emberei nem vinnék el a szemetet, akkor a kormányrendelet szerint közfoglalkoztatottak lépnének a helyükre, ha pedig minden kötél szakad: a kukásautók kezelésére ideiglenes polgári védelmi szolgálatot rendelhetnek el.

Vagyis a lakosságot mozgósíthatnák. Ezt olyan káreseménynél tehetik meg, amit a szervek (katasztrófavédelem, rendőrség, honvédség) és a karitatív szervezetek nem tudnak felszámolni segítség nélkül. A polgári védelmi szolgálat mozgósítását a polgármester rendelheti el, állampolgári feladat lehet a homokzsákpakolás, a törmelékhordás, vagy – a kormányrendelet szerint – a kukásautó kezelése is.

A munkavállalót a kiképzés, a gyakorlat és ideiglenes polgári védelmi szolgálat idejére (max. 15 napra) a munkavégzés alól fel kell menteni, és távolléti díj is jár neki. A felkészítés legfeljebb évi 40 óra elméleti felkészítés és max. 72 óra gyakorlati képzést jelent.

Zöld Híd: Egyetlen esetben sem merült fel a gyanú, hogy Gémesi György a hatáskörét túllépte volna

A Zöld Híd Nonprofit Kft. felügyelő bizottsága szerint nem hátráltatták a hulladékszállítás működését a társaság vezetői: közleményük szerint Gémesi György (Gödöllői Lokálpatriota Klub) az előírásoknak megfelelően irányította a céget, a megbízott ügyvezető igazgató utasításai pedig a feladatok szakszerű elvégzésére irányultak.

A közleményükben azt írták, a felügyelő bizottság külön eljárás keretében vizsgálta, hogy a társaság döntéshozója, ügyvezetője, adott-e olyan írásos vagy szóbeli utasításokat, amik célja a közüzem működésének lassítása vagy leállítása lett volna. A felügyelő bizottság megállapította, hogy az önkormányzati társulás tulajdonosi jogokat gyakorló döntéshozója, Gémesi György a szervezeti és működési szabályzatnak megfelelő módon, intézményes keretek között kiadott és nyilvántartott döntéshozói határozatokkal irányította a gazdasági társaságot. Azt írják: egyetlen esetben sem merült fel annak gyanúja, hogy hatáskörét túllépte volna, vagy döntései a közérdekű üzemi működés megzavarására irányultak volna.

A megbízott ügyvezető igazgató utasításai minden esetben az üzemi működés stabilizálására, a munkaerőhiány megszüntetésére, a romló műszaki infrastruktúra melletti biztonsági minimumokra tértek ki. A meghallgatások tanulsága szerint minden kiadott utasítás a feladat pontos, szakszerű elvégzésére irányult. A megbízott ügyvezető a jegyzőkönyvek áttanulmányozása alapján valamennyi ellenőrzést, egyeztetést végző szervvel, hatósággal folyamatosan és érdemben együttműködött.

„A felügyelő bizottság, figyelemmel a folytatólagosan végzett munkájának tapasztalataira és a külön eljárás eredményeire megállapítja, hogy a közérdekű üzem működését megzavaró döntéshozói, ügyvezetői magatartást egyetlen esetben sem talált” – áll a közleményben.

A testület a vizsgálat során írásban nyilatkoztatta a társaság felső- és középvezetőit, áttekintette a döntéshozói határozatokat és az ügyvezető igazgatói utasításokat. A megbízott ügyvezető igazgató esetében a bizottság az Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel (NHKV), az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal kapcsolatos együttműködés tartalmát is vizsgálta.

A Zöld Híd október 25-én jelentette be, hogy leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt az NHKV-tól. Október 31-én a katasztrófavédelem vette át a területen a szemétszállítás irányítását, majd az NHKV megvonta a Zöld Hídtól a szemétszállítási jogosítványt. (Napi.hu/MTI)