Gémesi György lemondott a Zöld Híd Kft.-t tulajdonló szervezet elnöki posztjáról

Lemondott Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról.

Gémesi György 2017 szeptember 30-án az LMP rendezvényén.Fotó: botost/444.hu

Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én bejelentette: leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem finanszírozásával október 31-én indult újra a szemétszállítás.

Gémesi György az MTI-nek hétfő este elmondta, hogy látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat, döntött a lemondásáról.

Közölte, hogy a társulás hétfői ülésén az eredetileg beterjesztett napirendi pontokat nem tárgyalták, viszont fideszes polgármesterek két napirendi javaslatot is benyújtottak a helyszínen: az egyikben a visszahívását, a másikban új elnök kinevezését kezdeményezték. Gémesi azt mondta, a szervezeti és működési szabályzat szerint az új elnököt három hét múlva lehet megválasztani, addig ügyvezetőként áll a társulás élén.

Gémesi Gyöegy közölte: a felügyelőbizottság a szintén hétfői ülésén megállapította, hogy semmilyen olyan utasítást nem adtak Gyenes Szilárddal, a Zöld Híd ügyvezető igazgatójával, ami ellentétes lett volna az alapszabállyal, a határozatokkal, és nem adtak politikai utasításokat a cégnek. De a bizottság megállapította azt is, hogy a tavalyi évhez képest 1,1 milliárd forint hiányzott a Zöld Híd idei működéséből. Az előző évben ezt az összeget a NHKV még megadta – mondta Gémesi, aki szerint ennek oka nem az elszámolás, az igénylés, hanem „egész egyszerűen a tudatos kivéreztetés”. (A Belügyminisztérium államtitkára korábban azt monda: a cég „politikai játszmát folytat a kormány ellen”.)

Azt mondta, sajnálja, hogy a cég 400 dolgozója és a szolgáltatással érintett 350 ezer ember a politikai játszma részeseivé vált. Azt ígérte, a héten felkér egy nemzetközileg auditált céget arra, hogy megállapítsák, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. Szerinte a felelőst valószínűleg nem a cégen és nem a társuláson belül kell keresni. (MTI)