Nyomozók jelentek meg a cégnél, amit Merkel belső ellenzékének vezetője felügyel

külföld
2018 november 06., 16:58
comments 36

A Bild információi szerint kedden a kölni ügyészség nyomozói házkutatást tartottak az amerikai BlackRock vagyonkezelő müncheni irodájánál. 

Az ügy azért érzékeny, mert a vállalat felügyelő bizottsági tagja az a Friedrich Merz, aki egyik esélyese annak, hogy a CDU decemberi kongresszusán a 18 év után leköszönő Angela Merkel után a párt következő elnökének válasszák.

Friedrich Merz
photo_camera Friedrich Merz Fotó: Erbil Basay/Anadolu Agency

Kettejük viszonya hosszú évek óta nem rendezett. 2002-ben, már pártelnökként, Merkel váltotta le az akkor frakcióvezető Merzet, aki azóta nem bocsátotta meg ezt a lépést a későbbi kancellárnak, de politikailag is jobbra áll Merkeltől. (A pártelnökségért folytatott küzdelem esélyeiről itt írtunk.)

Fontos körülmény viszont, hogy az ügyészség közlése szerint egy olyan ügyben nyomoznak, ami a 2007 és 2010 közötti periódust érinti, a 62 éves Merz csak 2016 márciusa óta tagja a BlackRock németországi vállalata felügyelőbizottságának, így semmilyen módon nem kapcsolható össze a nyomozással. A kölni ügyészség a konkrét ügyekre vonatkozóan nem adott ki információt. 

A BlackRock azt közölte a Bild kérdésére, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. 

A nyomozás egy nagyobb, átfogó hatósági vizsgálat része lehet, amely a 2001 és 2011 közötti időszakban vizsgál olyan banki tranzakciókat, amelyek esetében felmerül, hogy adóelkerülés miatt súlyos károkat okoztak a német költségvetésnek. (Bild)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.