Már magyar emberek ellen uszít nyíltan a Fidesz bulvárlapja

bűnügy
2018 november 09., 12:05

Az évek óta zajló állami gyűlöletkampányok közepette nehéz a Fidesz-közeli médiafelületek esetében mérföldkövekről beszélni, de az Ómolnár Miklós vezette Ripost pénteken mégis egy új szintet ütött meg: 

A Ripost címlapja 2018. november 9-én.

Miután a kormány úgy döntött, hogy a hajléktalan emberek ügyét nem szociális, hanem rendészeti kérdésként kell kezelni, megindultak a rendőrségi eljárások és az első bírósági tárgyalások azokkal a magyar állampolgárokkal szemben, akiknek nincs otthonuk. Ahogy arra szakemberek előzetesen is figyelmeztettek, a rendőrségi fellépések nem tüntették el az embereket az utcákról, de sokan korábban használt helyszíneiket hátrahagyva odébbálltak, kikerülve így a szociális munkások látóköréből is, ami a tél közeledtével különösen veszélyes lehet. 

Ebből a felállásból született meg aztán a Ripostba Jakab Judit írása, ami a címlapon olyan felütést kapott, melyet eddig csak a menekültekkel szemben engedett meg magának a fideszes sajtó. Az idegenellenes, rasszista propaganda is gyomorforgató volt, és lehetett látni azt is, hogyan romlott tőle az ország élhetősége, most viszont már olyan magyar állampolgárok ellen irányul a gyűlölet, akiknek az a bűnük, hogy az életük egy ponton félrement és kicsúszott a lábuk alól a talaj. 

És nem szabad azt gondolni, hogy az ellenük irányuló gyűlölködés független lenne a menekültellenes uszítástól. Magyari Péter 2016-ban, a kvótanépszavazásra készült állami kampány nyomán írta: 

„Lehet azon vitatkozni, hogy kit és hogyan fogadjon be egy ország. Ám itt ennél sokkal durvább kampányról van szó. Tudatosan korbácsolja a magyar állam ezekben a hónapokban az indulatokat egy vallás követői ellen, máshol született emberek ellen. Ez nagyon komoly károkat okoz.

Sokkal egyszerűbb lesz ezután olyanok ellen is hergelni, akik tényleg itt élnek közöttünk.”

Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy lássuk, hogyan működik ez a valóságban. 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.