Hónapról hónapra fogy Mészáros Lőrinc megyei lapjainak olvasótábora

Média
2018 november 14., 08:25
comments 240
A látszat csal, ez két külön vidéki lap: a Somogyi Hírlap és a Petőfi Népe 2017 május 10-én, a téma a nyugdíjemelés.
photo_camera A látszat csal, ez két külön vidéki lap: a Somogyi Hírlap és a Petőfi Népe 2017 május 10-én, a téma a nyugdíjemelés. Fotó: 444

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség, a MATESZ friss adatai szerint egy év alatt 13 százaléka morzsolódott le a Mészáros Lőrinc köreihez tartozó megyei lapok olvasóinak.

A nyomtatott lappiac egyébként is zsugorodik, de a vidéki napilapok piacán látványosabb a folyamat, mint máshol:

A Mediaworks 2016 őszén került az akkori felcsúti polgármesterhez, és egy csapásra le is váltották az egyes megyei lapok vezetését. 2017 januárjától aztán viszonylag meredeken zuhanni kezdett az egyes lapok olvasottsága.

2018 harmadik negyedévében már a 195 ezret sem éri el a teljes lapportfólió eladási száma, ez 13 százalékkal kevesebb mint tavaly ilyenkor (225 ezer), és több mint 20 százalékkal kevesebb annál mint amit 2016 őszén mértek: akkor 250 ezres példányszámot produkált a cég.

A legtöbben a Napló olvasói közül pártoltak el: 27 százaléka az olvasóknak nem veszi már a lapot, így alig 23 ezresre apadt az újság olvasótábora. A Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér Megyei Hírlap is több mint 25 százalékát veszítette el vevőinek.

A szintén kormányközeliként számon tartott, de a Mediaworks portfóliójába még nem beépített (az osztrák Heinrich Pecina tulajdonában lévő) egykori Russmedia kiadó, a a Kelet-Magyarország, az Észak-Magyarország és a Hajdú-Bihari Napló egyaránt minimum 4000 rendszeres olvasóját bukta el egy év alatt.

Nem sikerült túl jól, de eggyel jobb képet mutat Andy Vajna első éve a Lapcom Zrt. élén. A Kisalföld példányszáma 52 ezerről 47 ezerre, a Délmagyaré 31 ezerről 27 ezerre csökkent le, ami fájó, de arányaiban nézve nem olyan súlyos, mint a többi vidéki lap esetében.

Más kérdés, hogy a Russmedia és a Lapcom eredményeinek nincs ordító jelentősége, mivel a tervek szerint hamarosan ezek a vállalatok is a központi médiaholding részei lesznek. (mfor.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.