A brit kormány támogatja a Brexit-szerződés tervezetét

"Hosszú, részletes és szenvedélyes", öt órán át tartó vita után Theresa May kormánya támogatta a Brexitről szóló szerződés tervezetét, jelentette be maga a miniszterelnök. Mint mondta, ez döntő lépés volt Nagy-Britannia kilépése ügyében, így ugyanis lehetőség van a szerződés véglegesítésére. Az EU főtárgyalója szerint ez mindkét fél érdeke.

Jacob Rees-Mogg, a távozáspártiak egyik vezéralakja viszont "rothadóként" jellemezte az alkut.

May emelkedett jellemzésével szemben a BBC politikai szerkesztője, Laura Kuenssberg úgy tudja, hogy a kormány "egyáltalán nem volt egységes", kilenc miniszter is a szerződés ellen szólalt fel. May közleményében viszont azt hangsúlyozta, hogy ha nem kötik meg a megállapodást, amely szerinte amúgy teljesíti mindazt, amiről a brit választók szavaztak, vagyis véget vet a szabad mozgásnak, és visszaadja Nagy-Britanniának saját határa felügyeletét, akkor csak két lehetőség marad:

egyezség nélkül távoznak az EU-ból, vagy maradnak a szövetségben.A brit ellenzék vezére, Jeremy Corbyn szerint viszont az alku nem teljesíti Nagy-Britannia minden részének igényeit. Valószínűleg az északír-kérdésre utalhat, amit az egyezmény csak ideiglenesen rendez. Itt a fő kérdés az, hogy nyitva maradhat-e az ír-brit határ, ami része az északír-konfliktust lezáró nagypénteki megállapodásnak. Ezt a jelenlegi tervezetben valójában nyitva hagyták, külön megállapodás tárgya lesz, amit elvben 2020-ig kell megkötni, és az EU főtárgyalója szerint ha addig nem születik meg, akár meg is hosszabbíthatják az átmeneti időszakot.

A Munkáspárt csütörtök délelőtt hozza nyilvánosságra, hogy támogatja-e majd a szerződést a parlamentben. A BBC-nek nyilatkozva egy vezető konzervatív politikus még azt sem zárta ki, hogy akár már csütörtökön bizalmatlansági indítványt nyújtanak be May kormányfő ellen. Ennek esélyét csak növeli, hogy a kisebbségből kormányzó konzervatívokat kívülről támogató északir DUP párt a szerződésjavaslat bírálóihoz csatlakozott. (Via BBC)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.