Seperc alatt bolygóméretű gyártelep lehet a Marsból

A 60-as évekbeli szovjet-amerikai űrverseny után fél évszázaddal megint arrafelé halad a világ, hogy reálisan is számításba lehessen venni, mi lesz akkor, ha tényleg embert küldünk a Marsra? 2015-ben Barack Obama tűzte ki célul a bolygó elérését, idén pedig már Donald Trump is pedzegette, hogy az Egyesült Államoknak el kellene jutnia a Marsra. De beszélt már erről Vlagyimir Putyin orosz elnök is, Kína pedig egyre komolyabban dolgozik azon, hogy legalább a Holdra embert tudjanak vinni belátható időn belül.

És akkor még nem is beszéltünk a SpaceX-ről, amelynek vezetője, Elon Musk nyíltan a Mars-utazással reklámozza a cégét és arról beszél, hogy már a 2020-as években embert fognak küldeni a Marshoz.

Jelenleg pedig övék a világ legerősebb működő rakétája.

Ha a 20-as években nem is, a 30-as évekre erre már jó esély lesz, főleg, hogy a bolygók nap körüli mozgását tekintve épp akkor válik a legideálisabbá az út, hiszen a Föld és a Mars akkor kerül a legközelebb egymáshoz (ezt Sarkadi Zsolt kolléga már részletesen kivesézte egy korábbi cikkében).

A National Geographic el is játszott a gondolattal, mi fog történni, ha 2033-ban tényleg útnak indulunk a Marsra, és forgattak róla két teljes évadnyi sorozatot, Mars címmel (ráadásul részben Magyarországon). Ez annyiban formabontó, hogy a játékidő fele dokumentumfilmként működik, szakértő megszólalókkal és eredeti, az űrkutatással kapcsolatos bejátszásokkal, a másik fele pedig egy játékfilm, amelynek a cselekménye a szakértők által felvetett problémákra rezonál.

Az első évadot tavaly mutatták be, ez arról szólt, hogyan fogunk eljutni a Marsra a tudomány jelen állását alapul véve:

Egy magáncég által fejlesztett rakétával, amely a SpaceX technológiájához hasonlóan, függőlegesen fog landolni a bolygón, rajta egy csapat tudós, akik a világ különböző országait képviselik. A cehet pedig egy nemzetközi szervezet állja, amelyet a legnagyobb országok pénzelnek.

MarsFotó: National Geographic

Ezek a tudósok aztán megpróbálnak jeget találni a bolygón, hogy azt vízzé, aztán pedig a vizet energiává és oxigénné alakítva ki tudjanak építeni egy állandó bázist a bolygó felszíne alatt, ahol védve vannak a Mars zord körülményeitől.

És ez alatt most tényleg elég zord körülményeket kell érteni.

Nyáron a hőmérséklet lehet kellemes plusz 21 fok, de télen lemegy mínusz 126-ra. A nappalok és az éjszakák között is nagyok a kilengések, a csapatot elkaphatja egy napokon keresztül tartó, durva porvihar, atmoszféra alig van, így az űr sugárzása is problémát jelenthet, és a gravitáció is csak a 37 százaléka a földinek. A bolygó atmoszférája pedig mérgező az ember számára.

Az utánpótlást még jó ideig a Földről kell majd küldeni, egészen addig, amíg az ottaniak képesek lesznek hidroponikus házakban ételt termeszteni maguknak.

Ez azzal is jár, hogy bárki is megy a Marsra, annak vegetáriánusnak kell lennie, állattenyésztésre ugyanis nem igazán lesz lehetőség (maximum rovarok tenyésztése férhet bele).

Kis szerencsével azonban ezek az akadályok leküzdhetőek, hogy aztán szembejöjjön egy az előzőeknél sokkal elvontabb, de nagyon is valós probléma:

mi fog történni akkor, amikor már nem csak tudósok lesznek a bolygón, hanem rögtön utánuk megérkeznek a kereskedelmi vállalatok is, és elkezdik beszántani a bolygót, kb ugyanúgy, mint ahogy az a Földön is történt az elmúlt száz évben?

A Mars lesz az új vadnyugat

Őszintén szólva már az is kétséges, hogy egyáltalán egy ország vagy egy nemzetközi szervezet lesz-e az első, amely embert tud küldeni a Mars felszínére, tekintve, hogy milyen ütemben fejlesztik a technológiájukat a magánvállalatok, illetve milyen elképesztő összegeket fizetnek ki milliomos űrturisták egy-egy utazásért (eközben pedig a NASA évek óta szenved a rakétafejlesztéseinek a finanszírozásával, a híres Saturn V rakétáról pedig már évtizedekkel ezelőtt lemondtak).

A SpaceX épp szeptemberben jelentette be, hogy a 20-as évekre tervezett új űrhajójának első Hold-körüli útjára már be is fizetett egy japán milliomos, aki magával visz még plusz 8 főt is. Azt nem árulták el, mennyi pénzt fizetett ki ezért, csak azt, hogy “nagy összeget”. És ez még csak a turizmus, az űripar zászlóshajója nem ez lesz, hanem a bányászat.

Ezt boncolgatja a NatGeo is a Mars második évadában (amelyet november 18-án mutatnak be Magyarországon): a tudományos kutatásokat végző telepesek után megérkezik az első, fiktív magánvállalat űrhajója is,

és rögtön elkezdenek bányászni, kerül, amibe kerül.

Megtehetik? Elvileg igen, az űr szabályozása gyerekcipőben jár, az alapdokumentum még mindig egy 1967-es nemzetközi szerződés, az úgynevezett Outer Space Treaty, amely csak két dolgot mond ki nagyon határozottan:

  • tömegpusztítófegyverek és katonai bázisok nem lehetnek az űrben.
  • a Holdat, a világűrt, és semmilyen égitestet sem lehet tulajdonolni. Azok nem tartoznak egy országhoz sem, lényegében mindenkiéi, kb. úgy mint a nemzetközi vizek.

Ez legalább annyi kiskaput hagy nyitva, mint amennyit bezár, nem tiszta például, hogy kinek az engedélyére van szükség akkor, ha lepottyan a Marsra egy űrhajó tele bányászokkal, és elkezdenek fúrni. Az ugyan benne van, hogy lehetőleg kerülni kell az égitestek szennyezését, de ez egy nagyon általános megfogalmazás.

Éppen erről szól a Mars-sorozat is: lehet-e szabályozni egy multinacionális céget, amelynek megvan a technológiája ahhoz, hogy eljusson a Marsra, és ott elkezdjen bányászni? Mi történik, ha odaérnek, és az első megmozdulásuk az, hogy közlik az ottlévő tudóscsapattal, adjanak hozzáférést a vízükhez és az energiájukhoz, mert nekik nincs elegendő, és nem hagyhatják meghalni őket? Aztán amikor megkapják, elkezdik a kitermelést, függetlenül attól, milyen következménnyel jár az a tudományos munkára? Hogyan lehet bármiféle rendet is fenntartani egy helyen, ahol nem engedélyezettek a fegyverek (legalábbis nagy mennyiségben), és a legközelebbi hatóság 9 hónapnyira és 55 millió kilométerre van?

Tisztára, mint a vadnyugat.

MarsFotó: National Geographic

A NatGeónak amúgy megvan erre a válasza: folyamatos párbeszéddel, és előzékenységgel, mind a magán, mind az állami oldalról. Legalábbis a sorozat fiktív részében, a dokumentumfilmes játékrészből ugyanis egy teljesen más kép bontakozik ki. Az sokkal inkább foglalkozik a Földdel, mint a Marssal, azon belül is a Földnek azzal a vidékével, amely a legjobban hasonlít a Marsra:

a sarkvidékkel.

Hatalmas, érintetlen táj, környezetvédelmi szempontból fontos, a jégsapkák olvadásának a megakadályozása kritikus fontosságú a globális felmelegedés miatt. Eközben ott található a Föld olajtartalékának egy jelentős része, így üzleti szempontból is kiemelt terület. Nyolc ország fennhatósága alá tartozik (Kanada, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia, Oroszország, Svédország, Egyesült Államok), így bármit is terveznek vele, muszáj valamiféle megállapodásra jutniuk egymással, miközben a nagy multinacionális olajcégek csak arra várnak, hogy kitermelhessék onnan, amit tudnak.

Ez így, első ránézésre sem tűnik egyszerű esetnek, hát még ha megnézzük, hogyan működik a sarkvidék a terepen.

A Mars második évada - felületesen ugyan -, de bemutat 5 különböző embert, akiknek így vagy úgy, de közük van a sarkvidékhez:

  • A norvég tengereken úszó olajfúrótorony munkatársát, aki a világtól teljesen elzártan, a családjától távol, napi 12 órában termeli az olajat, mert szüksége van a pénzre.
  • A Greenpeace-aktivistát, aki a társaival odakenuzik tüntetni a fúrótoronyhoz, hogy ezzel akadályozzák a szerintük környezetszennyező kitermelést, és ott is marad addig, amíg el nem viszi őket a partiőrség.
  • A gleccserkutató tudóst, aki Grönlandon vizsgálja a jégtáblák olvadását, és jobban szeret a semmi közepén gyalogolni, mint a civilizációban élni.
  • Az orosz aktivistát, aki azt kutatja Szibériában, mennyire tussolja el a kormányzat azokat a mérgező Anthrax-kitöréseket, amelyeket a klímaváltozás okoz, sorra hullanak tőlük a rénszarvasok, a helyi népesség számára pedig életveszélyesek.
  • Végül pedig a NASA-kutatót, aki az űrügynökség Operation IceBridge nevű kutatóművelete keretében rendszeresen keresztülszeli a sarkvidéket repülővel, hogy feltérképezze a klímaváltozás hatásait.

Ezek a fiktív sztorival párhuzamosan zajló történetszálak már jóval kevesebb bizakodásra adnak okot, főleg, hogy itt-ott megszólaltatnak egy-egy döntéshozót is, például Newt Gingrich-et, az amerikai kongresszus volt házelnökét, Donald Trump támogatóját, aki szemrebbenés nélkül elmagyarázza, hogy lehet tüntetni a környezetvédelemért, csak épp nem érdemes, a gazdasági fejlődés ugyanis fontosabb, mindig is az volt.

És a háttérben persze feltűnik Trump is, aki kivezette az Egyesült Államokat a párizsi klímamegállapodásból, és az egész tudomány-környezet vs. profit kérdéskörre egyértelmű választ adott, amikor engedélyezte az olajfúrásokat Alaszka természetvédelmi vizein.

Miért ne lenne az egész bolygó egy hatalmas gyártelep?

A sorozat alapjául szolgáló könyv, az Életünk a Marson mindennél sokkal tovább megy. A marsi fémkészlet ugyanis semmi ahhoz képest, ami a vörös bolygót és a Jupitert elválasztó aszteroida-övezetben található, de a Földről extrém nehéz lenne oda bányászexpedíciókat indítani, köszönhetően a bolygónk gravitációjának, amely már a szimpla Hold-utazást is nehézzé teszi.

A Marson ugyanakkor sokkal gyengébb a gravitáció, az a bolygó simábban szolgálhatna bázisként bármilyen aszteroida-bányászathoz. Sőt, ha már ott van, miért kéne elképesztően nagy költségekkel visszaszállítani az ércet a Földre? Sokkal egyszerűbb lenne elvinni a Marsra (ahol az alacsonyabb gravitáció kisebb indítási és landolási üzemanyag-költséget jelent), és ott feldolgozni. Aztán pedig már csak a kész terméket kell elküldeni a Földre, például egy okostelefont, amin az áll: Made in Mars.

Ha nem vigyázunk, a Marsból egyszerűen egy ipartelep lesz, gyorsabban, mint azt bárki gondolná.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.