Egyre kevesebben lógnak a vonatokon

A MÁV közleménye szerint csökken a bliccelők száma a vonatokon: 

  • míg 2016-ban 45 ezer, 
  • 2017-ben 36 ezer, 
  • idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót kaptak el a kalauzok.

Az év első tíz hónapjában kiszabott bírság értéke közel 280 millió forint. A beszámoló szerint 

a legtöbben a Budapest-Miskolc vonalszakaszon blicceltek, összességében csaknem 900 jegy nélkül utazót találtak a vonalon.

Ezt követi a Budapest-Szolnok viszonylat 650 bliccelővel. A vasúttársaság az MTI-hez eljuttatott közleményét azzal zárja, hogy a lógás "különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző, ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések a vonatokon és az állomások peronjain. 

Év végéig még tizenhárom alkalommal lesz fokozott jegyellenőrzési akció a budapesti elővárosi vonatokon és állomásokon."

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.