1,9 milliárdot ad a kormány valami sporttal kapcsolatos dologra, de titkosították, hogy pontosan mire is

sport
2018 december 02., 12:38
comments 216

A kormány 1,9 milliárd forintot csoportosított át sportberuházásokra, de nem árulják el, pontosan mire, ugyanis azt titkosították. A hvg.hu azt írja, a csillebérci Hosszú Katinka Sportakadémia állhat a háttérben, de az úszó azt mondta, ő erről nem tud semmit.

A kormány egy határozattal összesen majdnem 5,8 milliárd forintot vett el az uniós pályázatokhoz szánt forrásokból, ebből 3,8 milliárdot eszközbeszerzésre, 1,9 milliárdot pedig sportcélú ingatlanvásárlásokra és -beruházásokra akarnak költeni. De hogy miért kellett titkosítani a pénz pontos célját, nem tudni. A hvg.hu szerint a Csillebérci Szabadidőközpont helyére tervezett, Hosszú Katinkáról elnevezett sportakadémia kerülhet ennyibe, amihez a telket az állam már 2017-ben 300 millió forintos felárral, 1,8 milliárdért megvette a Magyar Úttörők Szövetségétől és egy magáncégtől. z adásvételről szóló megállapodást szintén titkosították még tavaly, 10 évre.

Ezen kívül 2017-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő pont arról a költségvetési sorról finanszírozta a telekvásárlást, mint amelyikre most az 1,9 milliárd került, innen gyanítható, hogy ez az átcsoportosítás is a csillebérci akadémiával kapcsolatos.

Az ingatlan adásvétele is gyanús körülmények között zajlott, az állam évekig pereskedett az Úttörők Szövetségével, és annak ellenére fizettek ki hirtelen 1,8 milliárdot, hogy a bíróságon nyerésre álltak.

A hvg.hu megkereste Hosszú Katinka sajtófőnökét, aki azt mondta, ők semmit sem tudnak a mostani átcsoportosításról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.