Két évre leállítják a CERN nagy hadronütköztetőjét

Leállítják hétfőtől a világ legnagyobb kutatóberendezését, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC). A világ legnagyobb részecskegyorsítóját két éven át tartó karbantartásnak vetik alá, és továbbfejlesztik.

"Először az ólom-ion sugárzást kell elvezetni a gyorsítóból egy grafittömbbe, majd számítógép segítségével kapcsolják ki az első áramváltókat" - mondta Rende Steerenberg genfi fizikus. A sugárzásból származó energia a grafittömbben válik biztonságos módon hővé.

A fizikai kísérletek lezárulnak ugyan, de a 27 kilométer hosszú, gyűrű alakú alagúttal rendelkező részecskegyorsító még néhány napig működni fog. A fizikusok tesztelni akarják, mennyire terhelhetőek a mágnesek. A következő héten a folyékony héliumot fogják elvezetni föld alatti tankokba. A héliummal hűtik a részecskegyorsító működésekor a mágneseket.

Ezután kezdődhetnek a karbantartási munkálatok. A kísérletek a tervek szerint 2021 márciusában indulnak újra.

A CERN nagy hadronütköztetője amúgy tízéves. A nagyenergiájú fizika legnagyobb és legkorszerűbb berendezésében 2008. szeptember 10-én futott végig az első protonnyaláb. A nagy hadronütköztető kísérleteinek egyik legérdekesebb eredménye, hogy 2012-ben - fél évszázaddal a feltételezésük után - sikerült bizonyítani az "isteni részecskének" is nevezett Higgs-bozon létezését. 2018-ban az LHC ATLAS kísérletével bizonyították a Higgs-bozon B-kvarkokra való szétesését is.

Fotó: RAINER JENSEN/dpa Picture-Alliance/AFP

A négymilliárd euróból megépített LHC-t folyamatosan fejlesztik, 2026-ra tervezik a kibővített, nagy luminozitású nagy hadronütköztető (High-Luminosity Large Hadron Collider - HL-LHC) munkába állását. A HL-LHC ki fogja terjeszteni a nagy hadronütköztető kutatásait az eredeti misszióján túlra, a felfedezések új lehetőségeit hozza el azáltal, hogy a részecskék, köztük a Higgs-bozon tulajdonságait nagyobb pontossággal méri, és még mélyrehatóbban tárja fel a világegyetem alapvető alkotórészeit.

Magyarország a kutatómunka mellett az adatrögzítésben is szerepet vállal a CERN-ben, 2013-ban az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjában avatták fel a CERN-adatközpontot. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.